2024. március 28. - Gedeon, Johanna

"Az EP-választás népszavazás az uniós tagságról"

A Fidesz a népakarattal szemben politizál - jelentette ki Tóth Bertalan MSZP-elnök pénteken Budapesten; párttársa, Ujhelyi István azt mondta, az európai parlamenti (EP-) választás, május 26-a népszavazás lesz Magyarország európai uniós tagságáról.
2019. április 12. péntek 13:04 - HírExtra
 

Tóth Bertalan a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren egy MSZP-s aláírásgyűjtő sátor előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett, 16 évvel ezelőtt ezen a napon a magyar választók 84 százaléka az ország uniós csatlakozása mellett döntött.

Hozzátette: az elmúlt 16 évben a magyarok úgy tapasztalták, hogy a döntés helyes volt, és töretlenül támogatják az ország uniós tagságát. Ezt a választói döntést kérdőjelezi meg jelenlegi politikájával a Fidesz - mondta a pártelnök, aki az MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője is.

Tóth Bertalan szerint a Fidesz európai néppárti tagságának felfüggesztése előrevetíti annak lehetőségét, hogy Magyarország kisodródhat az EU-ból.

Közölte, azért hozták létre a Párbeszéddel "a piros-zöld-koalíciót", hogy képviseljék a magyarok érdekét és kiálljanak a népakarat mellett.

Ujhelyi István EP-képviselő, kampányfőnök azt mondta, több tízezren írták eddig alá pártja "Európában akarunk maradni!" petícióját. Szerinte ez azt jelenti, a magyar lakosság felébredt és látja, hogy Orbán Viktor politikája miatt kisodródhat az ország az EU-ból.

Ha Orbán Viktor nem tudja "saját diktatórikus hajlamainak" megfelelően átalakítani az EU-t, akkor ő maga viszi ki onnan a magyar közösséget - közölte.

Ujhelyi István kitért arra, hogy az MSZP a szociális Európa megvalósításáért, a 94 ezer forintos uniós minimumnyugdíjért és a 240 ezer forintos uniós minimálbéréért küzd.

Javasolják, hogy az egészségügyi dolgozóknak is határozzanak meg uniós szintű minimálbért: az orvosoknak 1,5 millió, a szakdolgozóknak pedig 750 ezer forintos minimális fizetést.

Volt kérdés arról, mit szólnak ahhoz, hogy a Jobbik és az LMP támogatását élvező Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt szerint a "régi baloldal" csak a pozíciókról "seftel". Tóth Bertalan úgy válaszolt, nyitva az együttműködés lehetősége az LMP előtt. A számok azt mutatják, hogy Budapesten a Jobbikkal történő együttműködés a Fidesznek segítene, mert a Jobbik szavazói inkább szavaznak jobboldali pártra, minthogy az összefogást támogassák - magyarázta.

Hozzátette: a legjobb együttműködést szeretnék a fővárosban kialakítani, de ez a folyamat még nem zárult le.

A programgyártás mellett az előválasztásra is kell készülni - mondta a pártelnök, arra reagálva, hogy Puzsér Róbert társadalmi vitára bocsátja programját. A pártelnök szerint a megmérettetés az igazi kihívás, nem az üzengetés.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását