2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Amerikai - kínai tárgyalások kezdődtek

Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettessel folytat tárgyalást Pekingben csütörtök este Robert Lighthizer az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője és Steven Mnuchin pénzügyminiszter - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője.
2019. március 28. csütörtök 12:04 - HírExtra
 

A kereskedelmi tárgyalás várhatóan pénteken egy teljes napig eltarthat - ismertette a szóvivő, hozzátéve: a találkozót megelőző telefonos egyeztetéseken sikerült némi előrelépést tenni, de még mindkét fél előtt sok teendő áll.

A mostani megbeszélés immár a nyolcadik a Donald Trump amerikai elnök vezette kormányzat és a kínai fél között, amelyet a két ország között kirobbant kereskedelmi háború rendezésének céljából tartanak.

Egyes elemzők szerint a következő hetekben és hónapokban azonban mindössze részleges megállapodásra lehet számítani, ami feltehetően magában foglal majd egy ígéretet Kína részéről arra, hogy nagyobb értékben vásárol cikkeket, egyebek mellett szójababot és földgázt az Egyesült Államoktól. Ez a lépés Trump elnök aggályaira lehetne válasz, aki szerint az egyik fő probléma a két ország kereskedelmi kapcsolataiban a köztük lévő kereskedelmi deficit - az Egyesült Államok ugyanis jóval nagyobb értékben vásárol kínai cikkeket, mint fordítva.

A két ország közti kereskedelmi konfliktusnak mostanra számos károsultja van. A Trump által kínai exportcikkekre kivetett büntetőtarifái miatt egyes amerikai gyártók költségei jelentősen megemelkedtek, aminek következtében esetenként halasztaniuk kellett egyes beszerzéseket.

Az amerikai büntetővámok a kínai exportőröket is negatívan érintették, a bevételkiesések sok helyen elbocsátásokhoz vezettek. A Peking által az amerikai exportcikkekre válaszlépésként kirótt vámtarifák ugyancsak éreztették hatásukat: a szójabab, és más, az Egyesült Államokból importált agrártermékek ára felszökött Kínában, miközben az amerikai termelők is rosszabbul jártak.

A vámtarifák mellett a két ország kereskedelmi konfliktusának másik sarkalatos pontja, hogy az amerikai fél szerint Kína a technológiái átadására kényszerít minden Kínában működő külföldi vállalatot annak érdekében, hogy előnyhöz juttassa a belföldi cégeket, amelyek a robotika és a mesterséges intelligencia élvonalába kívánnak kerülni világszerte. A kínai fél elutasítja e vádakat.

A kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján is kijelentette: Kína nem kényszerít senkit a technológiája átadására. A kínai törvényhozás egyébként éppen e hónapban fogadott el egy törvényt, amely a kínai szabályozó testületeket hivatott akadályozni abban, hogy a Kínában üzletelni kívánó külföldi cégek ipari titkait belföldi cégeknek kiszivárogtathassák. Az új szabályozás ráadásul arra is lehetőséget teremt, hogy a külföldi cégek kínai partner nélkül lépjenek a kínai piacra.

A múlt hét végén Trump elnök a Fox Business televíziós csatornának bizakodóan nyilatkozott a Pekingben esedékes tárgyalásokról, amelyekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: egyre közelebb járnak a megoldáshoz. Hangsúlyozta: ez önmagában még nem jelenti, hogy el is jutnak hozzá, de egyre közelednek. Az amerikai elnök ugyanakkor továbbra is kitart amellett, hogy nem kívánja feloldani az 50 milliárd dollár (14,2 ezer milliárd forint) értékű kínai exportcikkre kivetett 25 százalékos vámtarifát.

A kínai miniszterelnök-helyettes a tervek szerint április elején utazik majd Washingtonba a tárgyalások folytatására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását