2024. március 29. - Auguszta
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása nélkül Nagy-Britannia talán soha nem lép ki az Európai Unióból.
2019. március 18. hétfő 06:46 - HírExtra
 Philip Hammond pénzügyminiszter szerint viszont most már "fizikailag lehetetlen" az is, hogy Nagy-Britannia a törvényben foglalt március végi határnapon kilépjen az EU-ból, és az sem biztos, hogy az alsóház a jövő héten újból szavaz a Brexit-megállapodásról.

Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit parlamenti ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője vasárnap azt jósolta, hogy az eddig kétszer is nagy többséggel elutasított Brexit-megállapodást az alsóház a jövő hétre tervezett harmadik szavazáson is elutasítja.

A Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva Corbyn utalást tett arra, hogy a Labour ebben az esetben bizalmatlansági indítvány nyújthat be a kormány ellen.

A Munkáspárt tavaly már kezdeményezett egy bizalmi szavazást May kormánya ellen, ez a kezdeményezés azonban akkor elbukott.

Újságban könyörgött

Theresa May a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi lapnak írt cikkében "tisztességes kompromisszumra" kérte a képviselőket. May szerint ugyanis ha a parlament a jövő heti EU-csúcsig nem tudja elfogadni a Brexit-egyezményt, Nagy-Britannia hosszú hónapokig nem tudna kilépni az EU-ból, "ha valaha is egyáltalán kilépne".

A brit kormányfő a cikkben egyenes utalást tett arra is, hogy jóllehet a megállapodás elfogadása esetén London június végéig kérné a nem egészen két hét múlva esedékes kilépési határidő meghosszabbítását, a kormány valójában ennél rövidebb halasztásra törekszik.

May úgy fogalmaz írásában, hogy ha a parlament megtalálja a módját a Brexit-megállapodás támogatásának a jövő hét második felében esedékes EU-csúcsértekezlet előtt, akkor Nagy-Britannia "tavasszal" ki tudna lépni az Európai Unióból, anélkül, hogy részt kellene vennie a májusra kiírt európai parlamenti választásokon.

Az alsóház csütörtökön fogadta el a Brexit elhalasztását célzó kormányzati beterjesztést, amelynek alapján London kezdeményezi az Európai Uniónál a kilépés törvényben rögzített jelenlegi, március 29-i határidejének június 30-áig terjedő meghosszabbítását. A kormány szerint azonban e viszonylag rövid, meghatározott ideig szóló halasztás akkor reális, ha az alsóház március 20-áig - a jövő heti EU-csúcs kezdete előtti nap végéig - elfogadja a Brexit-megállapodást.

Ebben az esetben a halasztás célja az elfogadott indítvány szerint az, hogy legyen idő a kilépéshez szükséges jogszabálytervezetek törvénybe iktatására.

Theresa May már a csütörtöki szavazás előtt, a halasztási kezdeményezésről szóló indítványt beterjesztő alsóházi felszólalásában figyelmeztette a képviselőket arra, hogy ha a ház továbbra sem támogatja a Brexit-feltételekről szóló egyezséget - amelyet a törvényhozók először januárban, majd kedden ismét nagy többséggel elutasítottak -, akkor a Brexit sokkal hosszabb idejű halasztására lesz szükség.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap által idézett kormányzati tisztviselők szerint ha az alsóház a szerdáig tervezett újabb, harmadik voksoláson elfogadná a Brexit-megállapodást, a kilépéshez szükséges törvényalkotási feladatokat a ház április 25-éig elvégezheti, és az új Brexit-határidőt május végére vagy június elejére lehetne kijelölni.

Philip Hammond pénzügyminiszter szerint ugyanakkor nem teljesen bizonyos, hogy az alsóház a jövő héten egyáltalán szavaz a Brexit-megállapodásról.

Hammond, aki a BBC televízió vasárnapi politikai interjúműsorának vendége volt, nemmel válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy a kormányfő által kilátásba helyezett harmadik szavazást bizonyosan megtartják-e.

Kijelentette: a kormány csak abban az esetben terjeszti be újból szavazásra a Brexit-megállapodást, ha bízik abban, hogy ezúttal elegendő számú képviselő hajlandó támogatni az egyezményt, "de még nem tartunk itt".

Hammond a vasárnapi BBC-interjú végén kijelentette azt is, hogy "most már fizikailag lehetetlen" Nagy-Britannia kilépése az EU-ból március 29-én, akkor is, ha a jövő héten lesz szavazás a Brexit-megállapodásról, és a képviselők elfogadják az egyezményt, mivel a kilépés előtt több jogszabályt még el kell fogadtatni a parlamentben.

Liam Fox külkereskedelmi miniszter a Sky News hírtelevíziónak vasárnap szintén azt mondta, hogy a kormány csak akkor terjeszti be újból szavazásra a Brexit-megállapodást, ha a következő 48 órában olyan jelzéseket kap, hogy ezúttal "át tudja vinni" az egyezményt az alsóházon.

A képviselők januárban 230, a keddi második voksoláson 149 fős többséggel vetették az EU-val novemberben elért Brexit-megállapodást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását