2019. november 12. - Jónás, Renátó

Emma Thompson kemény

Emma Thompson lemondta szereplését a Skydance készülő Luck című animációs filmjében, mert a korábban helytelen szexuális viselkedéssel vádolt John Lasseter vette át a stúdió vezetését.
2019. február 27. szerda 11:35 - HírExtra
 

Az Oscar-díjas brit színésznő a Skydance Animation producereinek kedden elküldött levelében csodálkozását fejezte ki, hogy az animációs stúdió a korábban helytelen munkahelyi szexuális viselkedéssel vádolt Lassetert alkalmazta. Az olyan befolyásos szereplőknek, mint a Skydance, éppenséggel fel kellene lépniük az ilyen visszaélésekkel szemben - idézte a The Hollywood Reporter.

Lassetert, a Pixar és a Disney korábbi kreatív vezetőjét januárban nevezték ki a Skydance Animation stúdiófőnökévé. Az animációs szakembernek azért kellett távoznia a Disneytől, mert több alkalmazott panaszt tett "tiszeletlen" vagy őket "kellemetlenül érintő" viselkedésére.

Thompson azzal érvelt levelében, hogy csak azért, mert Lasseter szerződésében most az áll, hogy "professzionális" viselkedést várnak el tőle, miért is akarna valakivel együtt dolgozni, aki évtizedekig megengedhetetlenül viselkedett a nőkkel.

A színésznő hozzátette, hogy Lasseter védelmezői szerint a szakember megérdemelhet egy második esélyt, ugyanakkor megjegyezte, hogy valószínűleg dollármilliókat fizetett ezért a második esélyért. "Vajon a Skydance alkalmazottainak mennyit fizetnek, hogy adjanak neki még egy lehetőséget?" - tette fel a kérdést.

Arra is rákérdezett, hogy a Skydance-nél dolgozók miért nem szólhattak bele, hogy Lasseter kapjon-e második esélyt.

Thompson azt is felvetette: azért, mert a Skydance azt állítja, hogy a Pixarnál és a Disneynél dolgozó nők közül egy sem kapott kártérítést Lasseter zaklatásai miatt, ez nem azt jelenti, hogy nem történt zaklatás és nem volt megengedhetetlen a munkahelyi környezet.

A színésznő végül hangsúlyozta, sajnálja, hogy vissza kellett lépnie a filmtől, de nem tehetett mást "az átalakulásnak ebben a nehéz időszakában, mikor felébred a kollektív lelkiismeret". Mint írta, ha nincsenek, akik - mint ő - felemeljék a hangjukat az ilyen ügyekben, akkor nagyon valószínűtlen, hogy bekövetkezne a változás, ami legalább a lánya generációját megvédené.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását