2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az Unió támogatja Enyedi Ildikó filmjét

Ötszázezer euró (156,4 millió forint) filmgyártási támogatást szavazott meg az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages legutóbbi ülésén az Enyedi Ildikó rendezésében nemzetközi sztárokkal készülő A feleségem története című Füst Milán adaptációnak. A forgatás a tervek szerint tavasszal indul.
2018. október 26. péntek 14:38 - HírExtra
 

A Testről és lélekről című legutóbbi filmjével Oscar-díjra jelölt és a Berlinale Arany Medvével kitüntetett Enyedi Ildikó új filmje Füst Milán világhírű regénye alapján készül - olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, A feleségem története európai koprodukcióban készül az Inforg-M&M Film vezetésével a német Komplizen Film (Toni Erdmann) és az olasz Moliwood Films közreműködésével, valamint a német-francia Arte és az olasz RAI televíziók is támogatják.

A gyártás-előkészítés már hónapok óta tart a Filmalap támogatásával. A forgatás a tervek szerint tavasszal kezdődik budapesti, hamburgi és máltai helyszíneken, A feleségem története 2020 nyarára készülhet el.

Enyedi Ildikó filmjében Lizzyt, Störr kapitány feleségét a Mission: Impossible - Fantom protokoll, a 007 Spectre: A Fantom visszatér és a cannes-i Arany Pálmás Adéle élete című filmekből ismert világsztár Léa Seydoux francia színésznő alakítja. A kapitány szerepében Anders Baasmo Christiansen (Borning, Kon-Tiki, A király választása) norvég színész lesz látható, a további szerepekben Sergio Castellito, Luna Wedler, Josef Hader, Jasmine Trinca.

A feleségem története című filmet Enyedi Ildikó írta és rendezi.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását