2024. március 29. - Auguszta

Magyar falfestés Londonban

A Londoni Magyar Kulturális Központ felkérésére festett tűzfalat a Színes Város Csoport a brit fővárosban, ahol egy belvárosi játszótér falán elevenedett meg a A Pál utcai fiúk című regény néhány szereplője.
2018. október 3. szerda 11:39 - HírExtra
  

Az iamsuzie és Cokestd művésznéven alkotó kortárs magyar street art művészek festették fel Molnár Ferenc regényének hőseit, Csónakost, Bokát és Nemecseket a modern londoni környezetbe. Az 50 négyzetméter nagyságú falon a figurális ábrázolás és a klasszikus graffiti találkozott, így a két művész stílusa egymást kiegészítve érvényesülhetett - közölte a Színes Város Csoport az MTI-vel.

A street art akció Molnár Ferenc születésének 140. évfordulóját ünnepelve a londoniak körében népszerűsíti a magyar irodalom egyik legtöbb nyelvre lefordított regényét. A Londoni Magyar Kulturális Központnak fontos célja volt az is, hogy a művészi alkotással egy helyi közösség által nap mint nap használt forgalmas közterület megújulását segítse.

A Színes Város Csoport számára izgalmas kihívás volt Moszkva és Berlin után a street art egyik fellegvárában, Londonban is bemutatkozni, a jövőben pedig a szervezet magyar munkái mellett más nagyvárosokban is tervez hasonló projekteket - áll a közleményben.
A szerdán átadott fal a londoni Old Gloucester Streeten található.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását