2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sztrájkol a Ryanair!

Sztrájkot hirdetett szerdára a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak szakszervezete (Vereinigung Cockpit - VC).
2018. szeptember 11. kedd 09:09 - HírExtra
 

A VC hétfői közleménye szerint a 24 órás sztrájk szerdán hajnalban 3 óra 1 perckor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot.

Hangsúlyozták: nem lehet irányadó a németországi pilóták számára a kollektív szerződés ügyében az olaszországi és az írországi pilótákkal kötött megállapodás, mert fontos ügyek kimaradtak. Az írországi pilótákkal még nem egyeztek meg a fizetésekről és a munkakörülményekről, így akár újabb sztrájkok is lehetnek Írországban, Olaszországban pedig "számunkra nem megfelelő módon szabályoztak a munkaidővel és a fizetéssel kapcsolatos szerkezeti kérdéseket" áll a közleményben.

Hozzátették, hogy az 1984 óta működő Ryanairnél most először megkötendő kollektív szerződésről szóló vitában már régóta sürgetik közvetítők bevonását, de a társaság továbbra is elzárkózik a méltányos megállapodás felé mutató javaslatoktól és "időhúzásra játszik".

A VC újabb tiltakozó akciójával folytatódik a Ryanairnél nyáron kezdődött sztrájksorozat, amelyben németországi, írországi és olaszországi mellett spanyolországi, a portugáliai és belgiumi alkalmazottak - pilóták és fedélzeti személyzeti tagok - vettek részt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását