2018. július 23. - Lenke

Szellő Imre, akivel számolni kell

A korábbi WBO interkontinentális cirkálósúlyú bajnok Szellő Imre (21-0; 13 KO) neve nemrégiben felkerült a WBC ranglistájára, ahol rögtön az előkelő 14. helyet kapta meg. Így már három nagy szervezet rangsorának TOP 15-ben szerepel (WBO 4. hely, IBF 10. hely) a jelenleg legmagasabban rangsorolt magyar ökölvívónk.
2018. július 5. csütörtök 12:11 - HírExtra
Egy újabb jó hír Imivel kapcsolatban, miszerint lehetőséget kapott a WBSS-ben, mint Oleksandr Usyk első számú tartaléka, a július 21-i Murat Gassiev elleni meccsen. A lehetőség kapcsán beszélgettünk Imivel.

Személyesen már rég beszéltünk veled, ringben pedig május óta nem láttunk. Mi van veled azóta, hogy vagy?

Sz. I.: Köszönöm kérdésed, minden a legnagyobb rendben. Volt időm regenerálódni, kipihenni az év első részének a felkészüléseit, mérkőzéseit. Mondhatom azt, hogy újult erővel várom a folytatást.

Nemrég látott napvilágot a hír, hogy téged jelöltek ki Oleksandr Usyk „beugrójának”, amennyiben mégsem vállalná a július 21-i Gassiev elleni mérkőzést. Mit szóltál ehhez, váratlanul ért?

Sz. I.: Hidegzuhanyként ért a hír. Nagyon megtisztelő, amikor ilyen versenyzők között emlegetnek, mert szerintem rajtam kívül még vagy negyven embert hívhattak volna. Nyilván ez Rácz Félix munkáját dicséri és nagyon hálás vagyok neki ezért. Igazából nem álltam le a felkészüléssel a májusi gála óta és inkább fizikai feladatokat végeztem.

Amint értesültünk a hírről találkoztunk is Robival és átbeszéltük a dolgokat. Készítettünk rögtön egy állapotfelmérést és bele is álltunk az edzésekbe. Bár a múlt hetem kicsit lazább volt, mert kint voltam Olaszországban nyaralni a családdal, attól nekem ott is meg volt az edzéstervem, mikor mennyit kell futnom, – azt reggel a tengerparton elvégeztem- és mi mást kell edzenem. Azóta pedig már Robi irányításával megkezdtem a felkészülést Szentesen, hogyha szükséges akkor boxolhassak!

Amennyiben a Gassiev elleni meccs nem valósul meg, akkor lehet tudni, hogy mikor lépsz legközelebb szorítóba? Mik a tervek a közel jövőre?

Sz. I.: Annyit tudok, hogy ősszel már biztos szorítóba lépek, de hogy ki ellen azt még nem tudom. Az viszont rendkívül örömteli és pozitív a jövőre nézve, hogy az én nevem ilyen szinten felmerült, mert ez azt is jelenti, hogy a közeljövőben számíthatok az eddigieknél még komolyabb felkérésekre. Usyk és Gassiev is azt nyilatkozta, hogy a meccsük után súlycsoportot szeretnének váltani és akkor felszabadulna a négy nagy szervezet világbajnoki öve. Egy kicsit abban bízunk, hogy amikor ezek az övek felszabadulnak és kiírják a mérkőzéseket értük, akkor az én nevem is előre kerül és lehetőséget kapok. Ezt a felkérést én mindenképp elismerésként élem meg.

Köszönjük, hogy szántál ránk időt és sok sikert a továbbiakban. Bízunk benne, hogy mielőbb világbajnoki címért láthatunk bokszolni.

Sz. I.: Én is köszönöm a megkeresést a BOX TV-nek.
Forrás: boxtv1.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását