2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Egyre gázabb ez a Brexit

A brit adó- és vámhivatal (HMRC) vezetője szerint évente akár több tízmilliárdos többletköltséggel is járhat, ha a brit EU-tagság megszűnése után a brit vállalatoknak vámáru-nyilatkozatokat kellene kiállítaniuk az Európai Unióba exportált termékeikre.
2018. május 24. csütörtök 08:50 - HírExtra
 

Jon Thompson a londoni alsóház költségvetési és pénzügyi bizottságának szerda esti meghallgatásán elmondta: az HMRC becslése szerint - amely a különböző elemzői számítások középértékét veszi alapul - az exportáló cégeknek minden egyes exporttétel után 32,50 fontba kerülne a vámáru-nyilatkozat kitöltése, és évente hozzávetőleg 200 millió tételnyi exportszállítmány érkezik az Egyesült Királyságból az Európai Unió más piacaira.

Ez önmagában 6,5 milliárd font költséget jelentene, ráadásul nagyjából ugyanennyi pótlólagos költség az EU-piacról származó - éves tételszámban jórészt a brit exportmennyiségnek megfelelő - importban is megjelenne, vagyis ez az adminisztrációs kötelem évente 13 milliárd fontba (több mint 4700 milliárd forintba) kerülne.

Thompson szerint az egyéb EU-szabályozási - például eredetigazolási - kötelmek ehhez "még néhány milliárdot" hozzáadnának, így a költségtöbblet elérheti a 17-20 milliárd fontot.

A brit EU-tagság megszűnése utáni esetleges vámadminisztrációs eljárások várható költségeire nagy londoni elemzőcégek és az üzleti szektor képviselői is felhívták már a figyelmet.

Az Institute for Government (IfG) nevű, a kormányzati tevékenység elemzésére szakosodott független londoni gazdasági tanácsadó és kutatóműhely nemrégiben összeállított tanulmányában közölte: számításai szerint ha a brit EU-tagság megszűnése után a brit kereskedelmi és szállítmányozási vállalatoknak vámáru-nyilatkozatokat kell kitölteniük, az ezzel járó plusz adminisztráció az uniós partnerekkel kereskedő 180 ezer brit cégnek - zömükben kis- és középvállalatoknak - évente 4-9 milliárd font közötti többletköltséget okozna csak az exportoldalon.

Egy-egy vámáru-nyilatkozat feldolgozása az IfG szakértői szerint 20-45 font közötti összegbe kerülne, és - a vámhivatal vezérigazgatójához hasonlóan - az elemzőcég is úgy számol, hogy évente 200 millió ilyen dokumentumot kellene kitölteni.

A japán Honda autóipari konglomerátum brit érdekeltségeinek szakértői a londoni alsóház nemrégiben tartott meghallgatásán elmondták: a cég angliai üzeméhez hétpercenként érkeznek az uniós beszállítóktól származó részegységeket szállító kamionok, és a raktárakban mindössze egynapi termeléshez szükséges készlet van.

A Honda szakértői szerint ha a kontinensről érkező részegység-behozatalt vámvizsgálatnak kell alávetni, a beszállítási folyamat ebből eredő minden negyedórányi késedelme 850 ezer font (csaknem 310 millió forint) halmozott éves veszteséget okozna az üzemnek a tovagyűrűző fennakadások miatt.

A több más brit iparág által is régóta hangoztatott hasonló kockázatok gyökere az, hogy a brit kormány az EU-tagság megszűnésével együtt ki akar lépni az Európai Unió egységes belső piacáról és vámuniójából is, azzal az érvvel, hogy csak így tud önálló kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat kötni más országokkal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását