2024. március 29. - Auguszta

A tét: normális ország lesz Magyarország

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a választás tétje, hogy Magyarország korrupció nélküli, normális ország lesz-e.
2018. március 29. csütörtök 12:08 - HírExtra
 

Az ellenzéki pártvezető csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, a többség változást akar, aki pedig változást akar, annak annyi a dolga, hogy nem a Fideszre, hanem a demokratikus ellenzékre szavaz, illetve a DK listájára. És akkor könnyebb lesz az élet április 9-én - tette hozzá.

"Semmi mást nem szeretnék jobban, minthogy ez az átkozott hatalom végre megbukjon" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi kormány lényege a korrupció. Korrupt politikusok mindig voltak és lesznek, ám ezt a kormányt most a miniszterelnökig elérő korrupció élteti - mondta.

Amikor a korrupció és a bűn ilyen sötéten árnyékolja be a kormány egész tevékenységét, amikor a településeken úgy beszélnek a fideszes polgármesterekről, hogy "miszter 20 és 30 százalék", amikor az összes, a korrupció szintjét vizsgáló nemzetközi felmérésben egyre lejjebb csúszik Magyarország, akkor baj van - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Kérdésre azt is mondta, hogy pártja az egyetlen, amely kitart a rendszerváltás után megfogalmazott azon konszenzus mellett, hogy a határon túli magyarok nem kaphatnak szavazati jogot. Szerinte 2004-ben, az állampolgárság kiterjesztéséről szóló népszavazás előtt még Orbán Viktor is ezt képviselte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását