2018. december 10. - Judit

Pretty Maids és Pink Cream 69 koncert az A38 Hajón

Két hard rock legenda ígér dallamokban gazdag, jó hangulatú estét március 29-én az A38 Hajón. Egy év után tér vissza a dán Pretty Maids, méghozzá egy különleges vendég, a német Pink Cream 69 társaságában, akik 30. születésnapjukat ünneplik új, Headstrong című lemezükkel.
2018. március 13. kedd 16:40 - HírExtra
 

Nemrég jelentette be a Pretty Maids a Kingmaker turné utolsó állomásait. A lassan 40 éve indult dán zenekar 2016-ban kezdte az akkor megjelent stúdióalbum bemutató koncertsorozatát, és az azóta eltelt több mint egy év alatt az egész világot bejárták.

Csakúgy mint a brit Saxon, a Pretty Maids is igazi állócsillagnak számít az európai hard rock illetve heavy metal színtéren: 1981 óta megszakítás nélkül működik a zenekar, köszönhetően mind a mai napig energikus és magas színvonalú lemezeiknek, fellépéseiknek. A csapat védjegye, hogy albumról albumra mesteri módon egyensúlyoz a dallamos hard rock és a keményebb, súlyosabb heavy metal között, elkötelezett rajongótábort kiérdemelve ezzel szerte a világon.

Ezt a vibráló kettősséget Ronnie Atkins énekes és Ken Hammer gitáros jelenléte biztosítja: ez a páros több mint három évtizede egyike a legjobb dalszerző csapatnak a műfajban, akik tökéletesen összecsiszolódtak a közös munkák során. Ronnie nemrég így nyilatkozott a közelgő koncertekről: „Örülünk, hogy ismét meglátogathassunk néhány európai országot, és még több dalt játsszunk el a legutóbbi albumunkról, valamint a régi slágerek közül válogatva. Várunk mindenkit a koncerteken!”

A mostani, két hetes turné vendége a Pink Cream 69 lesz. A német hard rock csapatot Andi Deris énekes alapította 1987-ben, Alfred Koffler gitáros és Kosta Zafiriou dobos társaságában, majd csatlakozott hozzájuk Dennis Ward basszusgitáros is. Andi 1994-ben elhagyta a csapatot, és néhány próbálkozás után végül az angol David Readman lépett a helyére. Koffler gitárosnál az ezredforduló után mozgásszervi zavarokat diagnosztizáltak, így először élőben, majd teljes jogú tagként váltotta fel Uwe Reitenauer, míg Zafiriou helyére Chris Schmidt dobos érkezett 2012-ben.

A 2017-ben megjelent Headstrong a Pink Cream 69 30. születésnapját ünnepli: a 12. album igazi remekműként gazdagítja eddigi katalógusukat. A produceri munkákat a basszusgitáros, Dennis Ward végezte, a zenekar pedig a 2013-as Ceremonial albummal azonos felállásban vonult a stúdióba. Az új kiadvány részeként egyben egy koncertfelvételeket tartalmazó lemezzel is gazdagodnak a rajongók. A Man Of Sorrow című dal szöveges videóját itt nézhetjük meg: 


 
Forrás: A38
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását