2018. június 21. - Alajos, Leila

Karácsony: Orbán alkalmatlan

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint Orbán Viktor kormányfő "az alkalmatlanságát jelentette be a téli rezsicsökkentéssel".
2018. március 8. csütörtök 08:19 - HírExtra
 
Karácsony Gergely szerdán Siófokon, a pártszövetség jelöltbemutató rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: másként nem lehet értelmezni, hogy valaki, aki "a nyolc év teljhatalmú kormányzása" alatt sok mindent tehetett volna a magyar emberek jobb életéért, a választások előtt tizenkétezer forintos "rezsialamizsnával" akarja lekenyerezni őket.

Hozzátette, a korábbi kampányban gyakran hangoztatott rezsicsökkentés valójában rezsinövelés volt: az állam nyerészkedett a gáz lakossági árán, hiszen jóval kisebb mértékben csökkentette a gáz árát, mint ahogy azt a világpiaci árak változása megengedte volna. Számításaik szerint így átlagosan hetvenezer forinttal rövidítették meg a háztartásokat az elmúlt években - jegyezte meg.

"A hetvenezerből tizenkétezret most nagy kegyesen vissza akarnak adni, s azt kérik, cserébe legyünk hálásak. Erre azt tudjuk mondani, hogy nem" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, azért van szükség változásra, hogy a kormány ne a kampányban és ne alamizsnaként, hanem minden évben jelentősen csökkentse a gáz lakossági árát.

Jelezte: az MSZP-Párbeszéd választási győzelme esetén az átlagfogyasztásig 30 százalékkal csökkentené a gáz árát, visszakapcsolná az elmúlt években nemfizetés miatt a szolgáltatásból kizárt 100 ezer fogyasztót, továbbá olyan energiahatékonysági programot indítanának, amely lehetővé tenné a háztartások fűtésköltségeinek csökkentését.

Nem kérünk az alamizsnából, tisztességes gázárpolitikát követelünk a kormánytól - jelentette ki, majd hozzáfűzte, hogy április 8. után olyan kormányt kell hatalomra juttatniuk a választóknak, amely az év minden napján szolgálni akarja őket.

Karácsony Gergely ennek eléréséhez a pártszövetség Somogy megye siófoki körzetében induló jelöltjét, Magyar György ügyvédet ajánlotta a szavazók figyelmébe.

Helyben és országosan is olyan jelöltekre kell szavazni, akik esélyes kihívói a Fidesz-KDNP indulóinak, Magyar György ilyen jelölt - közölte.

Az ellenzéki politikus kérdésre válaszolva leszögezte: esze ágában sincs lebontani az illegális migráció ellen az országhatáron felállított kerítést, "bármit állít is a Fidesz".

Úgy fogalmazott: a kerítés sokak számára fontos szimbólum, szimbóluma annak is, hogy Magyarországon olyan kormány van, amely a politikai közbeszédet egy témára próbálja leegyszerűsíteni és ebben a témában is hazudik. Indoklása szerint 2015-ben voltak menekültek Magyarországon, a Fidesz óriási kampányt csinált, hogy nem szabad a menekülteket befogadni, majd mégis ezt tette.

Karácsony Gergely a Jobbikkal való együttműködésre vonatkozó kérdésre azzal reagált, hogy a Jobbik erről meglehetősen elutasító álláspontot fogalmazott meg, így erre ma nem lát lehetőséget.

Magyar György arról szólt: az egyéni körzetekben meg kellene egyezni, ellenkező esetben a jelöltek "kioltják egymást".

A képviselőjelölt arra a kérdésre, szerencsésnek tartja-e, hogy az Európai Bizottság kedden megjelent országjelentésének elkészítésében a fia is részt vett, s ez a kampányidőszakban nyilvánosságra került, azt válaszolta: az a szerencsétlen, aki az ő jelöltségét és a fia munkáját összekapcsolja.

Közölte: a fia 43 éves, jól felkészült EU-jogász, aki Brüsszelben tisztviselő, és ha azt a feladatot adják neki a főnökei, hogy végezzen el egy joghamonizációs szakmai feladatot, elvégzi, nem köteles erről neki beszámolni. Úgy vélte, ha valaki ezt "ráhúzza" a kampányra, az őt minősíti, nem a családjukat.

Karácsony Gergely a sajtótájékoztató után bemutatta Magyar Györgyöt a Kálmán Imre Kulturális Központban megjelent érdeklődőknek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását