2024. március 29. - Auguszta

Csütörtöktől a mozikban az Oscar-esélyes

Országszerte 39 moziban ismét vetítik csütörtöktől a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmet - közölték az alkotók.
2018. január 31. szerda 08:00 - HírExtra
 

A közlemény szerint Enyedi Ildikó filmjét már több mint 105 ezren látták. Az érdeklődésre tekintettel február 1-jétől, csaknem egy évvel a premier után számos budapesti és vidéki mozi tűzi ismét műsorra az alkotást. Látható lesz a Testről és lélekről a főváros mellett többek között Cegléden, Debrecenben, Dunaföldváron, Gödöllőn, Győrben, Miskolcon, Kaposváron, Nyergesújfalun, Szolnokon, Sopronban, Veszprémben, Szombathelyen és Zalaegerszegen is.

Az elkövetkező hetekben várhatóan további 11 moziban is látható lesz a film, egyéb települések mellett Tapolcán, Kisújszálláson és Nagykanizsán is.

A Testről és lélekről tavaly a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan az Arany Medvével, a fesztivál legfontosabb díjával távozott, és azóta is járja a világ filmfesztiváljait. A film operatőre, Herbai Máté tavaly ősszel a Camerimage nemzetközi filmoperatőr-fesztivál fődíját vehette át, a Testről és lélekről női főszereplője, Borbély Alexandra pedig elnyerte az Európai Filmdíjat. A filmet eddig 92 országba vették meg a filmforgalmazók.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb - Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény) volt. A film Magyarországon a Mozinet forgalmazásában látható - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását