2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Indul a sízezon

Az ország több pontján is indul a síszezon - hangzott el az M1 aktuális csatorna déli Híradójában.
2017. december 22. péntek 16:40 - HírExtra
 

A tudósítás szerint Eplényben és Visegrádon is sikerült hóágyúk segítségével behavazni néhány pályát, és már Bánkúton is lehet síelni. A tervek szerint a mátrai sípark és a kékestetői pálya karácsony második napján nyit. Enyhülés várható, de a sípályák üzemeltetői abban bíznak, hogy a téli szünet idején kitart a hó a hegyekben.

Eplényben csütörtökön nyitott meg a pálya. László Márk, az Eplényi Síaréna marketingvezetője az M1-nek elmondta: az időjárás kedvező volt ahhoz, hogy folyamatosan dolgozzanak a hóágyúk. Így mintegy 80 centiméteres technikai havat tudtak gyártani. Az eplényi sípálya karácsonykor, szilveszterkor, újév napján és a két ünnep között is nyitva lesz.

Bánkúton is több pályát meg tudtak nyitni, 30-40 centiméteres hóréteggel. Nagy Norbert, a Bánkúti Síklub szóvivője azt mondta: három sípályát és egy oktatói és szánkópályát is megnyitottak.

A bánkúti sípálya szenteste és karácsonykor nem, de a két ünnep között nyitva lesz.

A tudósítás szerint a visegrádi sípályára is sokan érkeztek.

Az ország többi sípályája legkorábban a karácsonyi ünnepek után nyithat ki - hangzott el a Híradóban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását