2024. április 19. - Emma

Trump csak átnyomta az adótörvényét

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen méltatta szerdán az adóreform megszavazását.
2017. december 21. csütörtök 08:50 - HírExtra
 

Az elnök a republikánus politikusok nevét felsorolva köszönte meg az adótörvény elfogadását, miután a képviselőháznak technikai hibák miatt szerdán még egyszer meg kellett szavaznia. A képviselők először kedden szavaztak, akkor a törvényjavaslat 227 igen voksot kapott, a szerda délutáni ismételt szavazáson 224 volt az igenlő voksok száma. A demokraták egyhangúlag elutasították az adóreform tervét. A szenátusban szerdán délelőtt szavazták meg a reformtervet.

"Itt az ünneplés ideje, olyan nagy munkát végeztünk, amilyent kormányzat még nem csinált" - fogalmazott Trump, és "rendkívüli embereknek" nevezte a republikánus törvényhozókat. A beszéd előtt tanácskozott kormánya tagjaival, akiknek dicsérte a nagy arányú adócsökkentést, amely mind a vállalatok, mind az állampolgárok adóját nagymértékben csökkenti.

A Rózsakertben mondott beszédében az elnök kiemelte az adóreform várhatóan üdvös hatását a munkahelyteremtésre és általában a gazdaság fellendülésére, és fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy az adótörvény egyik elemével lényegében megszüntették az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény egyik fontos passzusát, azt, amely büntetés terhe mellett kötelezővé tette biztosítás megkötését. "Történelmünk legnagyobb adócsökkentését hajtottunk végre, és bár utálom kimondani, de gyakorlatilag megszüntettük az Obamacare-t" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az új törvénynek köszönhetően legalább négyezer milliárd dollárral több marad majd az adófizetők zsebében.

Donald Trump rövid beszéde után vezető republikánus politikusok is a mikrofonhoz léptek. Orrin Hatch, Utah állam republikánus törvényhozója Trump vezetői képességeit méltatta, Kevin Brady texasi képviselő úgy vélekedett, hogy "az amerikai felvirágzás új korszaka" kezdődik, Kevin McCarthy, kaliforniai republikánus képviselő pedig leszögezte: az új adótörvénnyel "Amerika feléledt". Az alaszkai Lisa Murkowski, aki eddig élesen bírálta Trumpot, ezúttal megköszönte neki az adótörvény vitája idején tanúsított aktivitását.

Az adótörvény azon passzusára utalva, amely lehetővé teszi, hogy Alaszka egyik természetvédelmi területén olajkitermelést folytathassanak, Murkowski így fogalmazott: "elnök úr, erről szól az energetika". Tim Scott azt emelte ki, hogy az új adótörvény értelmében a gyermekeiket egyedül nevelő anyák 70 százalékos adócsökkentést élvezhetnek, Mike Pence alelnök pedig hangsúlyozta, hogy az adócsökkentés "csoda a középosztály számára".

Pence leszögezte: "elnök úr, ön ma beteljesítette ígéretét, amelyet a gazdaság helyzete miatt küszködő amerikaiak millióinak tett". Paul Ryan házelnök arra mutatott rá, hogy a republikánusok megtartották választási ígéretüket, Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi csoportjának vezetője pedig az adócsökkentéssel járó munkahelyteremtés fontosságára hívta fel a figyelmet.

A 30 év óta a legnagyobb adócsökkentést előirányzó törvényt Donald Trump még a héten aláírja, s ezzel törvényerőre emeli.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását