2024. április 18. - Andrea, Ilma

Erdogantól kapott díjat egy magyar jogtudós

Hamza Gábor magyar jogászprofesszor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanára és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja kapta kedden Ankarában a Török Tudományos Akadémia (TÜBA) nemzetközi tudományos díját társadalom- és humán tudományok kategóriában.
2017. december 12. kedd 18:44 - HírExtra
 
Az elismerést Recep Tayyip Erdogan török elnök, a díj fővédnöke adta át az államfői hivatalban tartott ünnepségen.

A TÜBA 2015-ben alapított Akadémiai Díjával évente három, a szakterületén belül úttörő tevékenységet végző, valamint kimagasló teljesítményt nyújtó kutató munkásságát ismeri el. A kitüntetést ennek megfelelően három kategóriában ítélik oda: az alap- és mérnöki, az egészség- és élet-, valamint a társadalom- és humán tudományok területén. A jelöltek munkásságát, amelynek valamilyen formában kötődnie kell Törökországhoz, minden területen tudósokból álló független bizottságok vizsgálják.

Hamza Gábor az MTA jelöltjeként az elismerés első külföldi díjazottja. Eddig csak török vagy külföldön tevékenykedő török származású tudósok kapták meg a kitüntetést.

Az ELTE professzora a római jog nemzetközileg is elismert tudományos művelése, továbbá a Kelet és Nyugat közötti tudományos kapcsolatok erősítése vonatkozásában kapta a díjat.

Hamza Gábor az összehasonlító magánjogtörténet tudósaként számos előadást és kurzust tartott törökországi egyetemeken. Több - köztük az Oszmán Birodalomról, a Török Köztársaságról, a török jogfejlődésről európai összefüggésben szóló - munkája megjelent török nyelven is.

Hamza Gábor a TÜBA kitüntetését egy harvardi és egy isztambuli török professzorral együtt vette át. Az egészség- és élettudományok kategóriában Cenk Ayata harvardi, az alap- és mérnöki tudományok kategóriában pedig Hüseyin Arslan isztambuli professzor kapta meg az elismerést.

Hamza Gábor az MTI-nek Ankarában elmondta: ez az első török díja, amelyet rendkívül sokra értékel és különösen megtisztelve érzi magát. Kiemelte: az elismerés személye mellett legalább annyira szól Magyarországnak és a magyar tudományos életnek is. Mint fogalmazott: úgy tekinti, munkásságával hidat alkot Magyarország és Törökország között.

Hamza Gábor arról is beszélt, hogy első törökországi előadását 39 évvel ezelőtt, 1978-ban tartotta Ankarában. Akkori érdeklődését Schwarz András Bertalan, a római jog nemzetközi hírű tudósának munkássága határozta meg, aki 1934-ben meghívásra érkezett az Isztambuli Egyetemre a török tudományos élet modernizálása céljából - mutatott rá. A magyar kutató egyúttal köszönetet mondott Kiss Gábor ankarai magyar nagykövetnek, amiért "a magyar-török kulturális kapcsolatokon belül külön hangsúlyt fektet a magyar-török jogászi kapcsolatokra".

A TÜBA Akadémiai Díja egy kézzel készített ezüst emlékérmet és pénzjutalmat foglal magában.

Hamza Gábor vendégprofesszorként számos külföldi egyetemen tanított és tanít Argentínától Kazahsztánon át Japánig. Munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között 1999-ben a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettel, 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2005-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal, 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását