2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Az új magyar egyházügyi törvény elfogadása óta számtalan kisegyház harcol jogaiért. Köztük a legnagyobb, az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Iványi Gáborral beszélgettünk.
2017. december 8. péntek 06:47 - HírExtra
 
Nemrég megszületett a strasbourgi központú Emberi Jogok Európai Bizottságának (EJEB) döntése a kisegyházak kártalanításáról. Ez kimondta: a magyar egyháztörvény sérti a panaszos egyházaknak az Európai Emberi Jogi Egyezményben biztosított gondolat-, lelkiismeret és vallásszabadságát. Így a jogsértések miatt a bíróság a magyar államot vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte. Ön szerint mennyire volt korrekt az eljárás?

Hiszek a bírói függetlenségben. Rendkívül lassú volt az ejárás, de egyéb kifogást nem tudok felhozni.

A végső döntés is korrekt volt?


Ezt nem mondtam. Azzal nem tudok feltétlenül egyetérteni. Különösen a második döntéssel. Idén áprilisban a bíróság 3 millió euró kártérítést ítélt meg. Ez nagyjából egymilliárd forint. A gondunk az, hogy nem értjük, mit is tartalmaz ez az összeg? Azt meg végképp, hogyan jött ez ki...?


Miért, mi a gondjuk vele?

Ez még annál is kevesebb, mint amit a magyar állam hajlandó volt önként elismerni - ami már eleve nem volt egy gáláns összeg. A kártérítési igényünket fillérre pontosan kiszámítottuk, tételesen előadtuk. Ez durván másfél milliárd forint.

Az állam mennyit ismert el ebből?


Nagyjából egymilliárd és másfélmilliárd között lehetett, azaz a bíróság kevesebbre kötelezte az államot, mint amit önmagától felajánlott.

Ráadásul a bíróságnak tisztában kellett lennie azzal is, hogy az egyházi státusz elvétele miatt igen jelentős kár ér minket abból, hogy bizonyos pályázatokon nem tudunk indulni, így elesünk a megnyerhető összegektől. Ezt nehéz számszerűsíteni, de igen jelentős.

Komoly pályázatírói tapasztalatunk van, nagy arányban indulunk/indultunk sikeresen, de ez most már nem lehetséges. Ezt is mérlegelhette volna a bíróság, és jogában állt volna emiatt egy nagyobb összeget megítélni.

Önök mégis elfogadták.

A jogászunk javasolta, fogadjuk el, különben megint sok évre tolódna az ügy, és mi sajnos napról napra élünk...

Meg is kapták?

Október második felében.

Mennyire fedezi a költségeiket?

Semennyire. Ez már előre elköltött pénz. Sőt, ennek a duplája is el van költve. Félreértés ne essék: mi arra nem tartunk igényt, amit az állam a bevett egyházaknak osztogat. Csak azokra a feladatokra szeretnénk forrást, amiket az államtól átvállalunk.

Konkrétan?

Van háromezer gyerekünk iskolákban, hat idősotthonunk, jelentős hajléktalanellátó rendszerünk. Ezekre - akadozva bár - de az alapnormatívákat megkapjuk, ám az csak a fele a működtetési költségnek. A pénz másik felével játszik most az állam. A többiek megkapják, mi nem.

Egy friss példa. Márciustól sürgettük az államot, hogy kössük már meg a közoktatási szerződést az idei tanévre, hiszen az iskolaév szeptemberben indul. Végül augusztus utolsó napján jeleztek, hogy hajlandóak megkötni - és akkor is csak egy évre. Korábban öt évre szólt. Ráadásul az eddigi támogatási összeg felét adták meg, miközben a teljes sem volt elég rá soha. A szerződéskötési folyamat még mindig nem zárult le.

Hogyan lehet fenntartani így a rendszert?

A Jóisten tudja. Komolyan mondom. Ezt csak Ő tudja.

Le kellett építeni valamit?


A mentőszolgálatot már évekkel ezelőtt leállítottuk, de mást nem igazán.

Most az a tréfás helyzet, hogy van egy kis kórházunk a hajléktalanoknak, ahol nálunk működik az egyetlen fertőtlenítőállomás az egész városban - sőt talán egész Magyarországon. Ehhez semmiféle állami támogatást nem kapunk. Nemrég ideküldött két ügyvédet az ÁNTSZ, miközben nekik sincs fertőtlenítőjük (sic!), de elrendeltek egy vizsgálatot, amiben több apró-csepprő kifogást is felvetettek. Megkérdeztük, mégis hogy gondolják, hogy miközben az állam nem ad semmiféle támogatást a fenntartásra, milyen alapon emel kifogásokat? Ha zavarja őket, hogy nem megfelelő a gumikesztyű, adjnak másikat, mi örömmel elfogadjuk.

Mennyire kihasznált ez az állomás?

Nagyon. Napi 40-50 fős forgalom van. Ennek a fenntartása sem kétfillér. Egy főre 2-3000 forint körül jön ki.

Az állam nem látja be, hogy ez a köz javát szolgálja, olyan dolgot végeznek, amit az államnak kellene?

Nem. De van itt például az 1993 óta működő menekültszállónk, amire szintén egy fillért nem áldoz az állam, pedig mindig tele van. Mostanában a bevándorlási hivatal a legnehezebben kezelhető menekülteket ide küldi.

De így megy ez az iskoláinkkal is. Azokat a problémás gyerekeket küldik hozzánk, akik már mindenhonnan kihullottak. Az idősotthonokba pedig a legszegényebb és legnehezebben kezelhető időseket. A támogatás szintén méltatlan.

Persze ez nem panasz, hiszen mi erre szerződtünk, ez a hivatásunk.

Mit éltek meg a legnehezebben az új egyházügyi törvény bevezetése miatt?

Nézze, ha valakit lefokoznak abból, hogy „ember” és saját maga megjelölésére a „neandervölgyi ősember” címkét használhatja az elég bántó. Lehet minket sértegetni, gúnyolni... ilyenkor elindítunk becsületsértési pert és meg is nyerjük - pl egy kerületi polgármesterrel szemben is nyertem ilyet.. De ez azért más. Ez alapvetően degradál minket, a vallási közösségünket.

A két háború között Horthy is épp ezt csinálta. A metodistákat vagy más szabadegyházakat lefokozta egyesületté. Akkor a metodista lelkészek megalapították a Keresztény Könyvesház Alapítványt, a lelkészek lettek a tagok, így végezték a tevékenységüket.

Ennyire rossz most a helyzet?

Nézze, ahhoz képest, hogy Szíriában az iszlám állam lefejezi a keresztényeket... ami velünk történik ma Magyarországon, az semmi. Nade, ami a rendszerváltás után itt Európa közepén volt, ahhoz képest ez nehezen elfogadható.

Az 1990-es egyházügyi törvény egy jó törvény volt. Igaz, már ’90- ’94 között a kereszténydemokraták azon ügyködtek, hogy átírják. Miközben Európa legliberálisabb egyházügyi törvénye volt. Hozzá kell tenni, például Erdő Péter is szakértőként dolgozott rajta, mint magam is.

Egyébként ő a mai napig azt mondja, ez egy jó törvény volt.

Akkor miért zavarta a KDNP-t?


Mert a katolikus egyház privilégiumai nem tükröződtek benne.

Létezik paktum a katolikus egyház és a Fidesz-Kdnp között?

Igen.

Bármily fura,de Magyarországon az állam és az egyház nincs annyira szétválasztva, mint azt gondolnánk. Bizonyos egyházak úgy tudnak beleszólni a törvényhozásba, hogy nem is ülnek az Országgyűlésben.

Kik?

A katolikusok és a reformátusok. Az evangélikusok és a zsidók nem annyira.

Egyébként érdekes, hogy az evangélikusok sem részesülnek azokból az állami támogatásokból, amikből a többiek hihetetlen mértékben.

Miért?


Mert menekült kérdésben nem azt vallják, amit a központi akarat.

Miként látja a mai közállapotokat?

Minden nappal valami újabb továbblopakodása van annak a diktatúrának, amit persze nem szabad így nevezni. Ahogy Horthy idejében is volt. És tudjuk hova vezetett...

Érdekes párhuzam, hogy ahogy 1936-os - már a náci Németország által szervezett - berlini olimpián Hitler leállította a pogromokat, úgy nálunk is a vizes vb idejére hirtelen bekapkodták a Soros-plakátokat. Utána pedig megint teledobják egy zsidó származású, nevető ember arcával, egy hazug propagandával az országot.

Közben persze kikérik maguknak, hogy őket antiszemita vádakkal illessék. Ahogy ezt kikérte Horthy is. Ő akkor arra hivatkozott, hogy még a tisztjeinek is azt tanácsolta, vegyenek el gazdag zsidó lányokat. Ezek kortalan szörnyűségek.

Most még csak a Parlamentben utalnak ezekre és tartják életben az antiszemitizmus eszméjét. De hogy mikor csap át rosszabba...? Vagy mikor lesz Európában erre fogékonybab hangulat...? Orbánt sem véletlenül Szász-Anhaltba hívták meg, ahol a törvénykezésben a szélsőjobb van többségben. Nem véletlenül lelkesednek ott érte.

És persze sokan könnyedén legyintenek, „ugyan, ő nem antiszemita!” Én meg azt mondom, aki ezzel a tűzzel játszik, az az.

Emlékezzünk Tatárszentgyörgyre, és utána a romagyilkosságokra. Mindaz egyenes következménye volt a Fidesz és a Jobbik propagandájának. Ahogy most a migránsok, akkor a cigányok voltak az ellenség. A Szabadság téri emlékmű fellállítása pedig a burkolt antiszemitizmus része. Egy olyan országban, ahol száz éve nem néztünk szembe szinte semmivel, Trianontól kezdve a horthysta csendőrők kegyetlenkedésein át a kommunista bűnökig, ilyen országban sunyin zsidózni ugyanolyan bűn.

Hova vezethet ez? Hova juthatunk, mint uniós ország?

Az Unión kívülre. A felső tízezereknek jól jönne. Ők már annyit loptak, hogy már a dédunokáiknak sem kell dolgozniuk, hogy mindenük meglegyen. Őket nem érdekli, hogy itt jobb legyen, sőt inkább az az érdekük, nehogy valaki az alsó negyven százalékból bejusson, közel jusson a tűzhöz.

Szavazni fogunk, hogy kilépjünk az Unióból? Brexit után Hunxit?

Előbb fognak minket kizárni. És akkor majd megint lehet egy életen át mondani, hogy Európa újra minket bánt, rajtunk veri el a port, természetesen igazságtalanul, és mi megint áldozatok vagyunk.

Milyen a viszonya Semjén Zsolttal, vagy Balog Zoltánnal? Le tudnak ülni beszélgetni?

Évek óta nem ültünk le, miközben mindkettőjüket személyesen ismerem. Ezeknek az embereknek nincsen mozgásterük. Itt egyetlen személynek van. Az ilyen akaratgyenge, elképzelés nélküli emberek arra kellenek, hogy elvégezzék a napi munkát. Önmagában vicc, hogy Balog Zoltán, aki egy normális egyházközséget sem irányított soha, most öt minisztériumot vezet.



Nem üt vissza ez? Ha egy vezető alkalmatlan emberekkel veszi körül magát?


Vannak még, akiket beültethet azonnal a helyükbe. Aki ellentmond, az holnap mehet.

Ez egy egyszemélyes rendszer. Ha eltűnik az elsőszámú vezető, összeomlik minden. Az ő távozásával erjedés indulna meg, mert jelenleg nem látszik még egy olyan ember, aki mindezt tovább tudná vinni.

Merre tovább?

Vannak még tartalékok. Nem vagyunk annyira lent még most sem.

A nyugdíjpénztár kirablása után, ahonnan, ugye, háromezer milliárd forintot vettek ki (ami egyötöde a teljes költségvetésnek), mindenki meg volt győződve, ez kiveri a biztosítékot. Egy nyikkanást nem hallottunk. Ahogy a trafikoknál sem. De ezer olyan ügy van, amibe egy normális demokráciánál belebukik a vezetés.

Önök el tudnak jutni sok emberhez. Mi a tapasztalatuk? Miként vélekednek az emberek ezekről?

Egy vidéki hívünk nemrégiben azt mondta: „tudjuk, hogy van korrupció, milliárdokat lopnak és zajlik a demokrácia leépítése, de azt azért el kell ismerni, hogy Orbán Viktor megakadályozta, hogy ide migránsok jöjjenek!” Ilyenkor nem vitatkozik tovább az ember.

Ez egy évezredes magyar hagyomány. Túlélni és elviselni. És haragudni azokra, akik szólnak. Épp, mint a Bibliában. Mikor Mózes elmegy a fáraóhoz, hogy engedje el a népét, a fáraó tovább szigorít. Erre a nép Mózesnek megy neki. Ez egyfajta Ady-s felismerés: „nem rúg vissza, csak búsan átkoz”.

Ha valaki kivívja a magyarnak a jót, akkor örül egy kicsit, majd megszabadul attól, aki mindezt kivívta neki.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását