2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Alacsonyabb reptéri díjak kellenének

Az Airlines for Europe légi szövetség szerint alacsonyabb repülőtéri díjakra és a légiforgalmi irányítók sztrájkja idején kiszámíthatóbb légiközlekedésre van szüksége az európai légiközlekedésnek a stabilabb fejlődéshez.
2017. november 21. kedd 13:11 - HírExtra
 
Thomas Reynaert, a 15 európai légitársaságot és légi szövetséget tömörítő szervezet ügyvezetője Budapesten a kelet-közép-európai légiközlekedéssel kapcsolatos konferencián kedden elmondta, 2016-ra a jegyárak az 1992-es szint tizedére csökkentek, és nyolcszor több járat közlekedik naponta, de a jövőbeni fejlődésnek gátat szabhat a repülőtéri illetékek emelkedése. Ennek oka, hogy a monopol helyzetben lévő, nagy piaci dominanciával bíró repülőterek átláthatatlan módon képezik az áraikat és visszaélnek fölényükkel. Ezt a folyamatot már az Európai Bizottság is felismerte, és tárgyalásokat kezdeményeztek a helyzet megoldása érdekében - mondta.

Az európai légiközlekedés másik nagy problémáját Thomas Reynaert szerint a légiforgalmi irányítók sztrájkjai jelentik. Az elmúlt hét évben 117 munkabeszüntetés volt, ezek 217 napig tartottak, a legtöbb Franciaországban, Portugáliában, Olaszországban és Görögországban volt. Ezek miatt 12 milliárd eurótól esett el a szektor, de ebből csak 6 százalék a légitársaságoknál kieső bevétel, a legnagyobb részt, 59 százalékot a turizmusban el nem költött pénz jelenti, és ez a leginkább Franciaországot sújtotta.

Az ügyvezető hangsúlyozta, azt kérték a légitársaságok nevében, hogy a sztrájkot legalább három nappal korábban jelentések be, mert így hatékonyabban lehet a járatokat másik útvonalon célba juttatni és az utasokat is könnyebb átfoglalni.

Thomas Reynaert kitért arra is, hogy a kormányok által kivetett repülőtéri adók teljes eltörlésével 215 milliárd euróval növekedne a GDP az unióban, 110 ezer új munkahely jöhetne létre, így az adó eltörléséből származó bevételkiesés megtérülne.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását