2024. március 29. - Auguszta
Habár az újépítésű lakások árai is meredek emelkedésben vannak, mégsem elképzelhetetlen, hogy akár 20 millió forintnál olcsóbban is hozzájussunk újépítésű lakáshoz a fővárosban. Körülnéztünk a budapesti ingatlanpiacon, hogy hol van esélyünk erre, és mit kapunk ennyi pénzért.
2017. november 16. csütörtök 06:06 - HírExtra
 
Ha a KSH október legvégén közzétett számaira vetünk egy pillantást, láthatjuk, hogy milyen jelentős az áremelkedés az újépítésűek szegmensében: év első felében eladott új lakások ára 8,2 százalékkal haladta meg a 2016. évi szintet, és a 2015. évhez képest 19,5 százalékos a drágulás. Ezáltal az új lakások árszintje mindössze 1,5 százalékkal marad el a 2008. évitől, ha az infláció mértékét is figyelembe vesszük (míg a használt lakásoknál ez még 2,2 százalék). Eközben örvendetes módon az újépítésű lakások értékesítésének aránya is növekedett: 2,5 százalékról 3,2 százalékra.

Nem lesznek olcsóbbak

Az újépítésű lakások ára annak ellenére, hogy egyre bővül a kínálat, nem lesz alacsonyabb az elkövetkező néhány évben, csak emelkedni fog. Ennek oka, hogy folyamatosan növekednek az építési költségek, többek között az építőpart egyre inkább feszítő munkerőhiány miatt, miközben folyamatosan kúsznak felfelé az építőanyagok árai is - jelezte Nagy Csaba, a Balla Ingatlannál a dél-budai régió vezetője.

Gaál Tibor, a Balla Ingatlan újépítésű lakások eladásával foglalkozó vezető értékesítője arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy a kis lakások áremelkedésénél a kivitelezési költség emelkedése mellett üzletpolitikai okok is közrejátszanak. Egyrészt az előértékesítés időszakában általában a kisebb lakások kerülnek eladásra, így ezek árát emelik először a beruházók. Másrészt, ha egy ingatlanfejlesztőnek kész, vagy hamarosan elkészülő lakásai vannak, akkor magasabb áron is tudja értékesíteni ezeket, mivel egyéb esetekben a vásárlónak 1-1,5 évet kellene várnia egy elkészülő lakására.

A kisméretű újépítésűek a legvonzóbbak

Az árak emelkedésének egyik következménye az, hogy a vevők inkább a kisebb alapterületek irányába keresgélnek, elsősorban garzonok, másfél szobás lakások iránt érdeklődnek. Tehát úgy tűnik, hogy rendelkezésükre áll egy adott összeg, amennyiért szeretnének, illetve tudnak ingatlant vásárolni - magyarázta Gaál Tibor.

Szerinte emellett a kisebb lakások iránti erős keresletet indokolhatja az is, hogy általában még nem kész lakásokról, hanem csak alaprajzon létező, vagy félkész állapotban lévő projektekről beszélünk. És egy kisebb lakás lekötését kevésbé tartják kockázatosnak az érdeklődők.

Új lakások 20 millióért

Amivel számolni kell az árakat tekintve az az, hogy egy megfelelő műszaki tartalmú, biztos anyagi háttérrel rendelkező, az építést már megkezdő beruházásban a négyzetméterár 600 ezer forint feletti, de általában magasabb. Ha olcsóbban akarunk nagyobb méretű lakást, akkor elsősorban az előértékesítés fázisában lévő projekteknél érdemes körülnéznünk. Ebben a szakaszban viszont még sok minden bizonytalan a lakóingatlan-fejlesztéseknél, hiszen jelenleg is több projekt küzd azzal, hogy egyáltalán el tud-e indulni.

A 600 ezres átlagárból következik, hogy a kisebb, olykor 30 négyzetméter alatti lakások elérhetők már a 20 millió forintos árszint környékén is, habár ezek jellemzően alacsonyabb emeleti garzonlakások - mutatott rá Gaál Tibor. A XI. kerületi Elite Parkban már 20,5 millió forintért találunk eladó ingatlant, a VIII. kerületi Centuria házban 20,2 millióért, míg a XIII. kerületi Petneház társasházban 21,3 millióért - sorolta.

Ugyanakkor a kerületek külső részén, illetve a városhatáron túl több a lehetőségünk. Hiszen, ha a például az olyannyira népszerű XI. kerület árait nézzük, akkor 600 ezertől 1,4 millió forintig terjedő négyzetméterárakról beszélhetünk, és az átlagár a 700 ezret közelíti. Ezért Nagy Csaba szerint a XI. kerületben elsősorban a külső, albertfalvai részen érdemes tájékozódni, ahol 30-40 négyzetméteres, egy-másfél szobás lakást kaphatunk 20 millió forintért. Persze az is igaz, hogy ezek az ingatlanok nagy, akár 100 lakásos épületekben találhatók, olykor forgalmas út mellett.

Ha viszont a városhatáron kívül nézünk körül, például a jó közlekedési feltételekkel rendelkező Tópark projektnél, akkor ott már 450-550 ezer forintos négyzetméterárakon vásárolhatunk lakást. Vagyis a 20 millió forintunkért nem csak 28 négyzetmétert kapunk, hanem akár 44 négyzetmétert. Ráadásul itt befejezéshez közeli projektről van szó: 210 lakás átadására a jövő év első negyedévében sor kerül, és összesen 350 lakás készül el. Ezek olyan árak, melyekért még a dél-budai agglomerációban sem lehet megfelelő minőségű ingatlant vásárolni, nem hogy Budapesten belül - hangsúlyozta a szakértő.

Minél előbb lépünk, annál jobb

Túl sokat mindenesetre nem érdemes gondolkodni a vásárláson, hiszen mint Gaál Tibor elmondta, a piaci tendenciák nem utalnak arra, hogy jelentős változás állna be “kivitelezési fronton”, így az árak csökkenése sem várható. Ez egyébként sem jellemző a magyar ingatlanpiacra, kivéve válság idején, így inkább további áremelkedést prognosztizálnak a szakértők.

Jelenleg tehát csak azzal "biztatja" a vásárlókat a szakértő, hogy bár jelenleg magasak az árak, de a megvásárolt lakás minimum megtartja az értékét, illetve nagy valószínűséggel csak tovább fog drágulni. Ezért most még érdemes vásárolni, befektetni.

Persze azt elismeri, hogy nem egyszerű a vásárlók helyzete, hiszen nem könnyű most kockázatmentes projektet találni. Olyan tényezőkre érdemes figyelni, mint a projektfinanszírozó bank jelenléte, vagy a már zajló kivitelezés. Egy ilyen fázisban lévő lakás ugyan egy kicsit drágább, de jóval nagyobb a valószínűsége a befejezésnek is.
Forrás: Balla ingatlan
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását