2024. április 18. - Andrea, Ilma

Vajon ki újíthatja fel a Nyugatit és a Keletit?

Még az idén megköthetik a támogatási szerződéseket a budapesti Keleti és Nyugati pályaudvarok épület-felújításainak előkészítésére, amelyre a kormány 2-2 milliárd forint forrást biztosított - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
2017. október 27. péntek 12:07 - HírExtra
 A közlemény szerint a projektgazda MÁV Zrt. októberben 18-án nyújtotta be támogatási kérelmeit, amelyek értékelése megkezdődött.

Az ütemezés szerint 2018-ban elkészítik a két pályaudvar műemléki védettség alatt álló épületének felújításáról a tervpályázatokat. Az azt követő években pedig megvalósulhatnak a munkálatok megkezdéséhez szükséges további, egymásra épülő feladatok, így a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése, az építési engedélyek megszerzése és a kiviteli tervek kidolgozása.

A tervezett beruházásoknak köszönhetően a Baross téren és Nyugati téren megújult, korszerű fejpályaudvarok szolgálhatják majd ki hatékonyan és utasbarát módon nemcsak a Budapesten és vonzáskörzetében élőket, hanem a távolabbról a fővárosba érkezőket is - közölte az NFM.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását