2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Parkolóház épül - írja az MTI - Juj, de jó!

Kétszintes, 361 autó befogadására alkalmas parkolóház épül a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban. A nettó 448 millió forint értékű, hazai és uniós forrásból megvalósuló beruházás alapkövét szerdán helyezték el.
2017. október 18. szerda 15:22 - HírExtra
 
Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az ünnepségen az elmúlt évek nagy helyi kórházi beruházásairól szólva azt mondta, hogy az egészségügy intézmények közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórházba, az ország legnagyobb kórházába érkezett a legtöbb uniós forrás az elmúlt időszakban.

Amikor a fejlesztésekről kellett dönteni, akkor három célról, a betegek biztonságáról, az ellátás hatékonyságáról, valamint a betegek és dolgozók kényelméről kellett gondoskodni - fogalmazott az államtitkár. A nemrégiben befejeződött, több mint 16 milliárd forintos tömbkórházprojektet megemlítve Ónodi-Szűcs Zoltán megjegyezte: a mostani fejlesztés inkább már a kényelemről szól, mivel a korábbi nagy gyógyászati fejlesztések sikeresen befejeződtek.

A nyíregyházi kórház területén jelenleg 241 parkolóhely van, ami nem elegendő az évente a fekvőbeteg-ellátásban csaknem 80 ezer, a járóbeteg-ellátásban pedig több mint 2 millió beteget fogadó intézménynek.

Adorján Gusztáv, a nyíregyházi mellett másik három megyei gyógyintézményt is magában foglaló Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója emlékeztetett, a parkolóház építése tulajdonképpen a tömbkórházprojekt utolsó szakasza, és a 2018 tavaszára elkészülő fejlesztés révén megváltozik a kórház arculata.

A parkolóházzal párhuzamosan épül a dolgozói óvoda, hamarosan üzembe helyezik a második MR-készüléket, tervben van egy nővérszálló építése, felújítanák a sebészeti tömb és a rendelőintézet épületeit, elvégzik egy másik telephelyen lévő pihenőház rekonstrukcióját, de lesz laborfejlesztés és egynapos sebészeti szolgáltatás is - sorolta a főigazgató.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere elmondta, komoly gondok vannak a parkolással a kórházon kívül, és bár rendelkezésre áll 192 parkoló a gyógyintézmény körül, a megnövekedett forgalmat nem tudja kiszolgálni. A parkolóház mellett várhatóan egy körforgalom építése is segíti majd a közlekedést - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását