2017. november 23. - Kelemen, Klementina

Pénzt kap a Táncszínház

Csaknem 900 millió forintot ad a kormány a Nemzeti Táncszínház új játszóhelye megvalósításának befejezéséhez és működőképessé tételéhez a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendelet szerint.
2017. szeptember 12. kedd 10:39 - HírExtra
 
A kormányrendelet értelmében többletforrásként a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakításához mintegy 727 millió forintot, a játszóhely fény- és hangtechnikai, továbbá színpadtechnikai, illetve működéshez,és egyéb eszközök beszerzéséhez szükséges csaknem 158 millió forintot biztosítanak.

A Nemzeti Táncszínház a budai Várból költözött ki, új játszóhelye Budapest II. kerületének újjászülető közösségi, kulturális, tudományos és turisztikai központjában, a Millenáris parkban kap helyet.

A munkaterületet idén január 18-an adták át. Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. újonnan kinevezett vezetője az akkori sajtóbejáráson azt mondta: a Nemzeti Táncszínház és közönsége 2018 tavaszán veheti birtokba a multifunkcionális és nemzetközi mércével mérve is korszerű épületet. A Millenáris Teátrum átépítéséhez szükséges pénzügyi forrást a Miniszterelnökség biztosítja. A beruházás összértéke 3,3 milliárd forint.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását