2024. március 28. - Gedeon, Johanna

DK: a Fidesz ne szervezzen utcai zavargásokat!

A Demokratikus Koalíció szóvivője arra szólította fel hétfőn a kormányt és a Fideszt, hogy "ne szervezzen utcai zavargásokat".
2017. szeptember 4. hétfő 18:09 - HírExtra
 
Gréczy Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy Kövér László házelnök még júliusban arról beszélt, hogy idén ősszel erőszakos utcai zavargások lehetnek, a hétvégén pedig Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője pedig megismételte "Kövér fenyegetését".

Magyarországon a Fidesz az egyetlen párt, amely valaha erőszakos utcai zavargásokat szervezett és bonyolított le - kommentálta mindezt az ellenzéki politikus, követelve, hogy ne szervezzenek "álpuccsot", ne dobáljanak rendőröket, ne gyújtogassanak autókat, ne zúzzanak be kirakatokat. Szerinte ha Budapest utcáin újra ilyen történne, az azt jelenti, hogy a Fidesz "berezelt" a választásoktól, és a zavarkeltésben látja hatalma megtartásának esélyét.

Gréczy Zsolt hozzátette: Orbán Viktor számos megnyilatkozása bizonyította, hogy a Fidesz állt a 2006-os zavargások mögött. Előre megjósolta azon a nyáron, hogy mi várható Budapesten, a DK szerint ez annak a bizonyítéka, hogy ő állt az események mögött - felelte egy kérdésre. Azt mondta, a zavargások senki másnak nem szolgálták az érdekét, csak a Fideszét. "Orbán Viktor váltotta ki" a 2006. őszi zavargásokat, Gyurcsány Ferenc "nem váltott ki semmilyen zavargásokat" - fogalmazott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását