2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nagy üzlet a romlott élelmiszer

A kábítószer-kereskedelem után a második legnagyobb illegális üzletág a visszaélés az élemiszerlánc-termékekkel az Európai Unióban, a világon pedig a negyedik - mondta Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
2017. május 10. szerda 07:31 - HírExtra
 
A műsorban Helik Ferencet és Czuczor Ákost, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) főosztályvezető-helyettesét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy több mint 47 tonna hamis vagy gyenge minőségű élelmiszert és 107 ezer liter egyéb terméket vont ki a forgalomból a Nébih az élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi műveletben.

Arra a kérdésre, hogy mitől számít gyenge minőségűnek egy adott élelmiszer, Helik Ferenc azt mondta: a termék összetevőit mindig az eredeti gyártmánylapjával hasonlítják össze. Hangsúlyozta, hogy amelyik élelmiszernek az egyik alapanyagát kiveszik vagy mással pótolják, az hamisított.
Czuczor Ákos hangsúlyozta: minél több illegális terméket von ki a NAV a magyar piacról, annál több legálisan dolgozó kereskedő értékesítheti az áruit, és ez adóbevétel-növekedést is hoz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását