2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mi jár annak, aki idős embereket csap be?

Négy férfi ellen emelt vádat az ügyészség, mert idősektől csalt ki pénzt az úgynevezett unokázós módszerrel - tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.
2017. március 2. csütörtök 12:07 - HírExtra
Ibolya Tibor közleményében azt írta, a vádlottak 2015 áprilisától 2016 januárjáig Budapesten követtek el "unokázós csalásokat", a sértettek általában 75 évesnél idősebbek voltak, és volt közöttük 90 éves is. 

Az elkövetők módszere az volt, hogy a sértettek nevét, telefonszámát telefonkönyvből kinézték és találomra felhívták őket. Ha a hangja alapján úgy gondolták, hogy idős nő vette fel a telefont, akkor eltorzított, síró hangon az őt bajba jutott gyermekének vagy unokájának adta ki magát a csaló.

Főként arra hivatkozott, hogy balesetet okozott vagy nagy összegű tartozása van, és azonnal fizetnie kell, különben baja esik. A telefonáló ezután azt mondta, hogy a pénzt vagy az ékszert majd az egyik ismerőse veszi át a megbeszélt helyen.

A vádlottak szervezetten követték el a bűncselekményeket, az elsőrendű vádlott volt a szervező és irányító, de volt, hogy ő telefonált is, a pénzért, az ékszerekért pedig általában a társait küldte.

Utóbbiak az átvett értékeket átadták az elsőrendű vádlottnak, aki tíz-tíz százalékot adott a telefonálónak és az átvevőnek.

A vád szerint 21 csalást követtek el így, több mint 6,5 millió forint értékű készpénzt, illetve ékszert megszerezve.

Többször előfordult, hogy a sértettek rájöttek a csalásra és volt olyan is, aki azt mondta, idegennek nem ad át pénzt. Egyszer az is előfordult, hogy a helyszínre érkező elkövetőtől a személyi igazolványát kérték, aki ekkor elmenekült a helyszínről.

A IX. kerületi ügyészség 21 rendbeli, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás miatt emelt vádat az ügyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását