2024. március 29. - Auguszta

Új bankjegyek Matolcsyéktól

A bankjegy megújítási program keretében kibocsátott új 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyek 2017. március 1-jén kerülnek készpénzforgalomba, széleskörű elterjedésük néhány hónapon belül várható - mondta Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
2017. február 28. kedd 11:57 - HírExtra
 A jelenleg forgalomban lévő, 2016 előtt kibocsátott régi 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyeket 2017. július 31-ig lehet a kiskereskedelmi forgalomban felhasználni, ezt követően az MNB bevonja azokat, 2017. augusztus 1-jétől már csak új címletekkel lehet fizetni.

A régi 2 ezer és 5 ezer forintos bankjegyeket három évig a hitelintézeti és postafiókokban becserélik, 2037. július 31-éig pedig a jegybankban átválthatók díjmentesen - tette hozzá.

Gerhardt Ferenc kiemelte, hogy az új bankjegyek is iparművészeti alkotások, azokon is megtalálhatók a történelmi szereplők, ugyanakkor a fejlődést tükröző új biztonsági jegyeket is tartalmaznak, tekintettel vannak a pénzszámláló gépek követelményeire.

Pataki Tibor, a MNB készpénz-logisztikai igazgatóság vezetője szerint a meghatározott idő elegendő lesz a cserére. Megjegyezte, hogy a 2 ezer és az 5 ezer forintosok adják a forgalomban lévő összes hazai bankjegy 11,2 százalékát.

Mint azt a sajtótájékoztatón bemutatták, az új bankjegyeken a biztonsági elemek jó része tapintással, mozgatással is érzékelhető, átnézetben a vízjelkép jól látható.

Kérdésre válaszolva az MNB alelnöke elmondta, hogy az új bankjegyek előállítási költsége megegyezik a régiekével.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását