2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Taroltunk a Berlinálén!

A világ filmkritikusait tömörítő szervezet (FIPRESCI), az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását díjazta szombat délben a berlini nemzetközi filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.
2017. február 18. szombat 17:33 - HírExtra
A Berlinale hivatalos díjátadója este lesz.

A közlemény szerint a filmalap támogatásával készült mű legjobb helyezést ért el az Alin Tasciyan török, Dubravka Lakic szerb és Denise Bucher svájci filmkritikusokból álló, valamint a hattagú nemzetközi ökumenikus zsűri előtt, illetve a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar filmet díjazta.

Enyedi Ildikó személyesen vette át az elismeréseket.

A tájékoztatás szerint a Testről és lélekről lesz a közelgő Magyar Filmhét nyitófilmje, majd március 2-ától vetítik a hazai mozik.

A berlini közönségszavazáson Török Ferenc 1945 című filmje harmadik díjat nyert - írta a közleményben a filmalap.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását