2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Trump nem kér a békéből

A Politico című amerikai lap értesülései szerint Donald Trump az izraeli kormányfővel szerdán kezdődő megbeszélésein nem szorgalmazza majd a kétállami megoldást az izraeliek és a palesztinok között.
2017. február 15. szerda 12:07 - HírExtra
A lap a Fehér Ház egyik - neve elhallgatását kérő - tisztségviselőjére hivatkozva közölte, hogy a Trump-kormányzat ugyan nyitott az úgynevezett kétállami megoldásra - tehát arra, hogy Izrael állama mellett létrejöjjön a palesztin állam is -, de nem ragaszkodik hozzá.

Mert olyan jól ment eddig is?

"Ez olyasvalami, amiben a két érintettnek kell megegyeznie" - fogalmazott a tisztségviselő, hozzátéve, nem az Egyesült Államok dolga, hogy ráerőltesse elképzeléseit másokra, Washington figyel mindkét félre, s a béke megteremtése érdekében kész a segítségre.


Palesztinok egy kisfiút próbálnak védeni egy izraeli katonától - Fotó:
 Al Jazeera


"Az a kétállami megoldás, amely nem hozza el a békét, nekünk nem célunk, a cél a béke megteremtése, s ha a felek ezt kétállami formában valósítják meg, vagy másként, mi abban segítünk nekik" - szögezte le a lap forrása.

Változás előtt?

A Politico ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az idézett tisztségviselő megfogalmazása az Egyesült Államok eddigi politikájának esetleges megváltozását jelzi.



A "kétállami megoldást" ugyanis Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő óvatosan szokta "kezelni", az izraeli jobboldal ugyanis elveti ezt, mondván, hogy Izrael államisága már megvan, a palesztinok államisága pedig szerintük nem jelent garanciát a békére.

Ugyanakkor - elemzi a helyzetet a Politico - nehéz elképzelni, hogy a palesztinok aláírnának egy olyan megállapodást, amelyben nem szerepel az önálló palesztin állam létrehozása és elismerése.

Az izraeli kormányfő szerdán kezdi meg tárgyalásait a Fehér Házban Donald Trump elnökkel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását