2024. március 29. - Auguszta

Iszlámtól mentes Hollandia?

Ki kell szorítani az iszlámot Hollandiából, le kell zárni a határokat a muzulmán országokból érkező migránsok előtt - jelentette ki Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője egy vasárnapi televíziós interjúban.
2017. február 12. vasárnap 14:35 - HírExtra
 "Az iszlám ideológia talán veszélyesebb, mint a nemzetiszocializmus" - fogalmazott a gyűlöletbeszéd, a kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció miatt nemrégiben elítélt politikus, aki a hollandiai mecsetek bezárását, illetve a Korán betiltását javasolta, amelyet Adolf Hitler Mein Kampf című könyvéhez hasonlított.

A friss felmérések szerint jelenleg a főként muszlimellenes megnyilvánulásairól ismert PVV a legnépszerűbb politikai erő Hollandiában, a párt a voksok nagyjából 20 százalékára számíthat a március 15-i választásokon.

Elemzők szerint azonban ha az Európai Unió elhagyását követelő Szabadságpárt meg is nyeri a választást, Wilders nézetei miatt lehetetlen lesz más pártokkal koalíciót kötnie.

Megsértődött a "kishölgy"?


Ennek kapcsán Wilders arról beszélt, hogy ha pártja "nagyot nyer" a választásokon, a többi politikai erő gyorsan el fogja felejteni, hogy korábban kizárták a koalíciókötést PVV-vel.

"Lehet utálni Geert Wilderst vagy a PVV-t, de nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni 2-2,5 millió ember véleményét. Az emberek ezt nem fogják elfogadni" - vélekedett.

Az interjúra reagálva Mark Rutte miniszterelnök, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) vezetője azt írta a Twitteren, hogy teljességgel ki van zárva a pártja és a PVV közötti koalíció lehetősége.

Wilders a Twitteren válaszolt Rutte bejegyzésére: "A szavazók döntenek ennek az országnak a sorsáról, Mark (...) És már senki nem hisz neked Hollandiában."

Hollandia mintegy 17 milliós lakosságának körülbelül 5 százaléka muszlim.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását