2024. április 19. - Emma

Csinál-e bármit Tarlós István?

Az MSZP szerint Tarlós István feladta, hogy Budapest főpolgármestere legyen, amit az is bizonyít, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán a 3-as metró felújításáról és a szmoghelyzet javításáról sem tárgyal.
2017. január 25. szerda 10:14 - HírExtra
  

Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője a közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón kiemelte, Tarlós Istvánnak annak ellenére is vállalnia kellene a tömegközlekedés ingyenessé tételét a szmogriadó idején, hogy az naponta több tízmillió forintos bevételkiesést jelent a városnak.

Hangsúlyozta, a legfrissebb adatok szerint évente 3-4 ezer budapesti veszti életét kimondottan a szmog okozta környezetszennyezés miatt.

A szocialista politikus szólt arról is, hogy "kéthéttel az egynapos havazás után" még mindig több út és járda balesetveszélyes Budapesten, ezért azt kérdezte Tarlós Istvántól, hogy idén miért csak 75 hókotró tudott kiállni a legnagyobb igénybevétel idején, amikor 2010-ben még 130 jármű dolgozhatott.

Érthetetlen

Horváth Csaba aláhúzta továbbá, a demokratikus elvekkel ellentétesnek tartják, hogy "egy szűk hatalmi elit" dönt az olimpiai rendezésről, ráadásul úgy, hogy nem mutatják be az esetleges rendezés részletes hatásait, kockázatait. "Mi nem olimpiaellenesek vagyunk, mi korrupcióellenesek vagyunk és népszavazás pártiak" - fogalmazott, hozzátéve, örülnének, ha a budapestiek, "mindegy, hogy milyen előjellel", de dönthetnének az olimpiáról, amely családonként 2 millió forint terhet jelentene majd a lakosságnak.

A szocialista politikus elmondta azt is, amíg a kormány nem hozza nyilvánosságra a 4-es metró építéséről készült OLAF-jelentést, addig senki nem tudhatja, hogy a kormány arról szóló állításai tényeken alapulnak-e. Az MSZP éppen ezért követeli, hogy a kabinet haladéktalanul hozza nyilvánosságra az unió csalás elleni hivatalának jelentését, vagy a főváros szerezze azt be az ügy érintettjeként, majd saját maga tegye közzé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását