2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Matolcsy ismét okosat mondott

Keletről is jöhet megoldás az európai integráció válságára, Magyarország központi szerepet tölthet be ebben, ezért a jegybank által megrendezett Lámfalussy konferencián, hétfőn a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolat lesz a kiemelt téma - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott interjújában.
2017. január 22. vasárnap 16:44 - HírExtra
Az MNB idén negyedik alkalommal rendezi meg a Lámfalussy Lectures konferenciát Budapesten, több száz gazdasági és pénzügyi szakember részvételével. A Lámfalussy Sándorról, a magyar származású közgazdászról és az euró egyik "alapító atyjáról" elnevezett nemzetközi konferencia az európai és globális gazdaságpolitikai gondolkodás meghatározó fórumává válhat. Idén is az európai integráció válságának problémái és megoldási lehetőségei állnak a tanácskozás fókuszában - hangsúlyozta Matolcsy György.

Kiemelte: a közös Európa csapdahelyzetbe került, bátor és mélyreható reformokra volna szükség, de ezek végrehajtásához hiányzik a társadalmi és politikai támogatás.

Így látják Matolcsyék


"Úgy látjuk, a gazdasági világrend változása kínálhatja az egyik megoldást. Az idei konferenciánk kiemelt témája lesz a Kelet és a Nyugat közötti együttműködés, arra a kérdésre keressük a választ, hogy a nyugati csapdahelyzet feloldásában támaszkodhatunk-e a megerősödő európai-ázsiai együttműködésre" - mutatott rá Matolcsy György.



Úgy vélte, különösen sok lehetőséget jelent a Kína által meghirdetett Egy övezet, egy út kezdeményezés, amely a Selyemút modern változataként alkalmas lehet az érintett országok növekedésének felgyorsítására.

Azt mondja, mi vagyunk a központ

Egyértelműen kirajzolódik, hogy a kelet-közép-európai régió, azon belül is Magyarország centrum, más aspektusból pedig híd szerepet tölthet be a Kelet és a Nyugat között. A kölcsönös előnyökkel járó kezdeményezés kiteljesedéséhez párbeszédre van szükség, amelyre kitűnő lehetőséget teremt a 2017-es Lámfalussy konferencia - hangsúlyozta a jegybank elnöke.

Elmondta: a jegybankok elsődleges feladatai közé tartozik az árstabilitás fenntartása. Ez sok országban, így Magyarországon is, a jegybanktörvényben meghatározott inflációs cél elérését jelenti. Ez az elmúlt években sem kérdőjeleződött meg, ugyanakkor a hangsúlyok eltolódtak, a jegybankok egyre aktívabban és egyre változatosabb eszközökkel avatkoztak be a folyamatokba, és tették mindezt a gazdasági növekedés elérése és a pénzügyi rendszer stabilitásának növelése érdekében - elemezte Matolcsy György.

"Voltak jegybankok, amelyek ezt a feladatot sikeresebben oldották meg, míg mások kevésbé, de az minden esetben egyértelmű volt, hogy jegybanki beavatkozás nélkül sokkal mélyebb válsággal és hosszabb kilábalással kellett volna szembenéznünk" - hangsúlyozta az MNB elnöke.

Technikát váltana a jegybank


Kifejtette: a pénzügyi válságot követően világossá vált, hogy az inflációs célt fenntarthatóan csak stabil növekedés mellett, innovatív és célzott eszközökkel érhetjük el. Ebben az értelemben folytatja a jegybank a növekedést támogató politikát, ám azok eszközei és technikái változhatnak, a növekedési hitelprogram például nagyon sikeresnek bizonyult, ám márciusban lezárul. A bankokon a sor, hogy hitelezési tevékenységüket piaci alapra helyezzék át.



Az MNB mindemellett többször is hangsúlyozta: a hosszú távú siker kulcsa a versenyképesség növelése. Mélyreható elemzői munkánkkal, a külső szakértői ajánlásokkal járulunk hozzá ehhez a folyamathoz - mutatott rá Matolcsy György.

Dominóeffektus

Kifejtette: a pénzügyi válságnak betudható növekedési áldozat egyértelműen megmutatta a pénzügyi közvetítőrendszer gyengeségeit. Azóta a világ adósságállománya eddig soha nem tapasztalt szintekre érkezett, ami dominóeffektusként okozhat óriási veszteségeket, ha hirtelen változna a hozamkörnyezet. A hosszútávon fenntartható gazdasági növekedésnek ma még inkább előfeltétele a stabil, sokkoknak ellenálló pénzügyi rendszer - mondta Matolcsy György.

Hangsúlyozta: tavaly olyan alapvető kérdések dőltek el, amelyek a következő évekre meghatározzák majd a globális teret, lehetőségeket, ilyen volt például a Brexitről szóló népszavazás és az amerikai elnökválasztás, illetve Kína fokozatos térnyerése is.

Egy kis brexit is

Kiemelte: 2016-ban felállt egy "új globális sakktábla", és idén kiderül majd, hogy milyen formában zajlik tovább majd a Brexit, milyen irányba tolódnak el az amerikai gazdaságpolitika hangsúlyai, az emelkedő amerikai hozamok milyen folyamatokat indítanak el. Fokozódhatnak a geopolitikai kockázatok, Európában növekedhet a politikai megosztottság.



A következő időszak legfontosabb kérdése, hogy Európának van-e megfelelő válasza a válság politikai következményeire. Ilyen környezetben kiemelten fontosak lesznek Magyarország számára azok a tényezők, amelyekre az elmúlt időszakban az MNB is nagy hangsúlyt fektetett: az óvatos monetáris politika, a pénzügyi stabilitás erősítése, a sérülékenység csökkentése és a versenyképesség fejlesztése.

Példát mutattunk?

A Lámfalussy konferencia keretében az MNB - prominens előadók meghívása mellett - párbeszédet is kezdeményez. A mostani és a következő időszak kihívásai eredményesebben kezelhetőek akkor, ha az európai döntéshozók és közgazdasági véleményformálók ütköztetik nézeteiket, összehangolják cselekvéseiket. Magyarország időben felismerte, hogy a válság paradigmaváltást hozott, így már a 2015-ös konferencián is egy új gazdaságpolitikai narratíva lehetőségét vetettük fel Európa számára - mondta.

"Bízunk abban, hogy a konferencia ajánlásai hozzájárulnak egy erősebb Európa létrehozásához. Magyarország példát mutatott arra, hogy a fiskális és monetáris politikai fordulattal, valamint bátor strukturális reformokkal milyen kimagasló eredmények érhetők el" - mutatott rá Matolcsy György.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását