2024. március 29. - Auguszta

Milliárdok mennek a sérült telefonok javíttatására

A világ vezető kijelzővédő gyártó vállalata felmérést készített a mobilkészülékeket érő sérülésekről. A kutatásból kiderül, hogy a 35 év alatti okostelefon tulajdonosok 12 hónapon belül összetörik új készüléküket, és a felhasználók közel fele sérülten is tovább használja készülékét.
2017. január 20. péntek 08:10 - HírExtra
A fejlett országok lakosságának átlagosan 75%-a rendelkezik okostelefonnal, amelyet nagy többségük az életük nélkülözhetetlen részének tart. A felnőtt korú magyar lakosság körében továbbra is megállíthatatlannak tűnik az okostelefon-használat térnyerése, ma már a többség mobilon keresztül is internetezik.

A készülékek által nyújtott sokrétű szolgáltatásoknak köszönhetően (üzenetek olvasása, dokumentumok letöltése, úticél megtalálása, online/offline fizetés) számtalan dolgot el tudunk intézni, ezért szinte folyamatosan a magunknál tartjuk őket. Ahogy a tartózkodási helytől függetlenül a nap 24 órájában egyre többet használjuk az okoseszközöket, úgy nő a kockázata az ezeket érő kisebb-nagyobb sérüléseknek, ami a szervízelésre költött összeg látványos növekedésében is tetten érhető.



Az InvisibleShield név alatt a világ elsőszámú kijelzővédő márkáját gyártó Zagg kutatása[1] szerint bár a készülékeket érintő balesetek 50%-a tesziszükségessé a szervízben történő javíttatást, a tulajdonosok többsége nem költ olyan termékekre, amelyek képesek megvédeni a készülékeket különböző sérülésektől, ezzel meghosszabbítva azok élettartamát. Ennek megfelelően a borítást érő zúzódások, a kijelzőt érő felületi karcolódások és egyéb töréskárok javíttatására költött összeg folyamatosan nő. A kutatás adatai szerint az Egyesült Államokban évente 23 milliárd dollárt költenek okostelefon szervízelésére, amely összegből csak az iPhone készülékek javíttatása 10.7 milliárdot tesz ki. Az készüléktulajdonosok átlagosan 143 dollárt költenek javíttatásra.

A sérülések típusai gyakoriság szerint


A sérülések leggyakoribb oka (38%) egyértelműen a leejtés. Ennek következtében a leggyakrabban a következő sérülések keletkeznek:

1. Karcolódás: A leggyakoribb sérüléstípus a készülék borításán keletkező karcolódás, a válaszadók több mint felének sérült már meg ilyen úton a készüléke (36% egy-két alkalommal, 19% több mint három alkalommal). Az okostelefonok legdrágább alkatrészét, a készülék kijelzőjét érő karcolásokról 52% számolt be. A felhasználók 4,9%-a használja készülékét betört kijelzővel.

2. Törés: A tulajdonosok közel egyharmada (27%) legalább egyszer törte már be a készülék kijelzőjét, 5 százalékkal pedig ez már három, vagy több alkalommal is előfordult. A válaszadók 18 százalékkal fordult már elő, hogy teljes összetörte telefonkészülékét.

3. Beázás: A harmadik leggyakoribb sérülés típus, a vízzel, vagy valamilyen egyéb folyadékkal történő érintkezésből származó sérülés. Erről a válaszadók ugyancsak 27 százaléka számolt be. A kategórián belül a leggyakoribb ok a WC-kagylóban ejtés (36,7%), üdítővel való leöntés (31,1%), illetve a mosogatóba ejtés (27,8%).

Mit teszünk, ha megsérül a készülék?


Miután megtörtént a baj az okostelefon felhasználók 48%-a, a tablet felhasználóknak pedig 27% javíttatás nélkül, sérülten használja tovább készülékét. A sérült telefonok 22%-án csak a burkolat van megkarcolódva, 19%-ot karcos, 5%-ot megrepedt, vagy zúzódott kijelzővel, 4%-ot törötten is tovább használnak a tulajdonosok. A készülékeket akkor is tovább használjuk, ha a sérülések miatt bizonyos funkciók csak korlátozottan működnek.

A megrepedt kijelzőt használó iPhone felhasználók 40%-a például úgy használja készülékét, hogy nem tud e-mail fogadni/küldeni, vagy bizonyos karaktereket nem tud használni. A felhasználók 27% nem tudja használni a legfontosabb alkalmazásokat, mint a Facebook, a Maps, vagy az Uber. További 20% nem tud fotót készíteni a sérülés következtében. A válaszadók 31% válaszolta, hogy a sérült telefont újra cseréli, 8% szervízbe viszi, másik 8% saját maga javítja, 2% pedig régebben meglévő készülékre vált.

"A mobil eszközök központi szerepet töltenek be az életünkben és látható, hogy a jövőben csak egyre nagyobb teret kapnak majd" - mondta Chris Ahern, a ZAGG International elnöke. „A különböző mobil készülékek megfelelő védelméről való gondoskodással csökkenthetjük az esélyét, hogy egy baleset folytán értékes információkat, személyes adatokat veszítsünk el, továbbá a megfelelő védelemmel az készülék hosszútávon is megőrzi értékét, ami mindig jól jön egy új típusra váltás esetén.”

Milyen termékeket használunk az okostelefon védelmére?


A megkérdezettek nagyjából fele áldoz valamilyen okostelefon védelmére szolgáló termékre, amelyet 57% a telefonkészülék megvásárlásával egyidőben vesz meg. Az okostelefontulajdonosok 51%-a használ valamilyen kijelzővédőt, 48% telefontokot, 13% előlapot és hátlapot védő filmréteget, 12% vízálló tokot.

Miért nem költünk többet az eszközök védelmére?


A kutatás alapján 27 százalék egyszerűen túl lusta foglalkozni a kérdéssel, 48 százalék aggódik, hogy a készülék kevésbé lesz mutatós, 25 százalék pedig egyszerűen nem szívesen költ a telefon védelmére.
Forrás: CLUE PR
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását