2024. április 16. - Csongor

Az EU kitart az iráni nukleáris megállapodás mellett

Az Európai Unió kiáll az Iránnal kötött "végtelenül fontos" nukleáris megállapodás mellett, és folytatja munkáját annak teljes körű végrehajtása érdekében, mivel az Európa biztonságát szolgálja - jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli találkozója előtt.
2017. január 16. hétfő 14:44 - HírExtra
 

Mogherini szerint az Iránnal kötött nukleáris megállapodás létrejötte bizonyítéka annak, hogy a diplomácia működik és eredményeket ér el. Elmondta, hogy az unió mindent megtesz a megállapodás megvalósulásáért, mert az nagyban hozzájárult az európai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok jelentős kiszélesedéséhez.

A megállapodást 2015 júliusában kötötte meg Iránnal az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország, és 2016. január 16-án lépett hatályba.

A főképviselő elmondta, hogy az ülésező miniszterek áttekintik a líbiai helyzet rendezése érdekében hozható intézkedéseket.

Elindult Sophia


Elmondta, hogy a menekültek megmentése és az embercsempész-hálózatok felderítése és felszámolása érdekében az Európai Unió földközi-tengeri misszója, a Sophia megkezdte a líbiai parti őrség kiképzését, mivel az unió válaszolni kívánt a líbiai hatóságok kérésére a partszakasz és a tengeri határok biztonságának megteremtése érdekében.

Hozzátette, hogy a jelenlét és a képzés nem csak Líbia biztonsága és nem is csak az Európa biztonságát is meghatározó migrációs válság nehézségei miatt fontos, hanem gazdasági okok miatt is.
Ha a líbiai parti vizek biztonságosak, akkor megindulhat a halászat, amely sokaknak ad munkát és megélhetést, valamint élelmet biztosít. Ez újra jövőt jelenthet Líbia számára - hangsúlyozta a főképviselő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását