2019. augusztus 22. - Menyhért, Mirjam

Étrend-kiegészítő hirdetések miatt bírságoltak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az SCB TRADE Kft. jogsértően népszerűsítette a Belly-Fit erjesztett zöld- és puer teában pácolt japán aszalt szilva megnevezésű étrend-kiegészítő termékét, mert a Belly Fit egyes, az egészségre általánosan gyakorolt kedvező hatásával kapcsolatos, a termék összetételére vonatkozó állításai nem felelnek meg az ágazati szabályokban meghatározott reklámozási rendelkezéseknek.
2017. január 12. csütörtök 17:00 - HírExtra

 A jogsértésért 1.500.000 forint bírságot szabott ki a GVH.

A GVH úgy ítélte meg, hogy az SCB TRADE Kft. 2013 júniusa és 2015 szeptembere között közzétett egyes reklámjaiban

• több olyan állítás jelent meg – például a termék egészségre gyakorolt kedvező hatásaival kapcsolatban (elsősorban testsúlycsökkentésre vonatkozóan) –, amelyekből nem derült ki, hogy az adott tulajdonság pontosan melyik összetevő hatásának köszönhető;

• bizonyítatlanul tette közzé a Belly-Fit összetevőjéről a mennyiségi adatokat, azaz a következőt: „Bifidobacterium longum, Lactobacillus acidophilus (10 milliárd/nap)”. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ugyanis elvégezte a szükséges méréseket, s nem találta megfelelőnek a baktériumszámra vonatkozó értékelést.

A Rossman nem sértett jogot

A GVH elfogadta a Rossmann Magyarország Kft. kötelezettségvállalását, így jogsértést nem állapított meg, és bírságot sem szabott ki vele szemben.

A Rossmann vállalásai elsősorban arra vonatkoznak, hogy egyes termékek csak a jóváhagyásával jelenhetnek meg Rossmann-logóval, és kizárólag egyéb lépések megtételét követően (OGYÉI szakvélemény megismerésének birtokában) helyezhetők el a kommunikációs felületeken.

A Rossmann vállalása túlmutat a vizsgált kereskedelmi gyakorlaton, így útmutatásul szolgálhat más piaci szereplők számára hasonló kommunikációs tevékenységük alakításakor. Az ügy rámutat a kiskereskedelmi értékesítésben résztvevő szereplők felelősségére (illetve az azzal összefüggő konkrét esetekre) az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos reklámoknál, valamint a korrekt, tisztességes fogyasztói tájékoztatás biztosítása érdekében tehető megfelelési lépésekre.

A GVH az SCB TRADE Kft.-nél a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott.

A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat egészségügyi problémával érintett, illetve a testtömegükkel elégedetlen fogyasztókat célzott meg, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségügyi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi közlésekre.

Enyhítő körülményként értékelte a GVH, hogy az SCB Trade Kft.

• haladéktalanul felhagyott a termék forgalmazásával az NFH laborvizsgálata eredményének megismerésekor,

• az utolsó darabig visszavonta a terméket a magyar piacról, s

• viszonteladó partnereit kártalanította azzal, hogy visszavásárolta tőlük a terméket 2015 szeptemberében és októberében.

A GVH ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy étrend-kiegészítő termékek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi rendelkezések mellett az élelmiszerek reklámozására vonatkozó ágazati jogszabályokat is, amelyek szerint egészségre vonatkozó hatásról szóló állítás csak szűk keretek között, a szigorú európai normáknak megfelelően fogalmazható meg, igazolva a megfelelést az ágazati szabályoknak.
 
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását