2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nyugger Erzsébet

Most minden nyugdíjas boldog. Miután Orbán Viktor tárgyalt az Idős ügyi tanáccsal komoly bejelentést tett. Tízezer forint Erzsébet-utalvány lesz a NER karácsonyi ajándéka a szépkorúaknak.
2016. december 1. csütörtök 08:13 - Kőszegi Dániel
Jövőre pedig jöhet az 1,6 százalékos nyugdíjemelés.

Úgy látszik a Habony-művek boszorkánykonyhájában lebetegedett a konyhafőnök. Az MSZP persze rögtön leütötte a magas labdát. Kijelentették, Erzsébet-utalvánnyal nem lehet gyógyszert kiváltani és a rezsit befizetni. Legalább pénzt adtak volna.



Megint ki jár jól?

Természetesen a kormányhoz közel álló CBA üzletek, ahol a nyugdíjasok többsége beváltja az utalványait.

Az MSZP három százalékos nyugdíjemelést tartana helyesnek, ami már sokkal jobban hangzik: az átlag nyugdíjak összege nem éri el a százezer forintot sem. Így számolva a három százalék se sok, de legalább nem annyira megalázó, mint az 1,6.

Most minden nyugdíjas boldog. Főleg, ha nem olvas külföldi híreket. Az osztrák sógorok is elkezdtek osztogatni, hisz náluk is választások jönne. De náluk a számok is nagyobbak. Ott a nyugdíjasok egyszeri 100 eurót kapnak, és nem Erzsébet-utalványban. Hanem ropogós, mindenhol konvertibilis fizetőeszközben.

Emlékeznek még a 14. havi nyugdíj ígéretére? Nem? Pedig narancsos politikusaink mondták. Persze azóta is azt szajkózzák, hogy a baloldali kormányzat eltörölte a 13. havi nyugdíjat.

 Most minden nyugdíjas boldog.


„A magyar gazdaság jó pályát futott” - jelentette ki Orbán Viktor (lásd Orbán apukája többmilliós tendereket nyert állami megrendeléseken. Ő tényleg egy boldog nyugger). Ezért lehet osztogatni Erzsébet-utalványokat.

Van mit a karácsonyfa alá rakni, ha a kisunoka esetleg értetlenkedik, hogy mit hozott neki a Jézuska.
Most minden nyugdíjas boldog.

Gondoljunk csak bele. Van rezsicsökkentés, Rogánnak tízmilliós medencéje, Mészáros Lórincznek milliárdos vagyona. Kihrélték az Origót, megszűnt a Népszabadság. Szíjjártó Péter pedig benyögte az Év mondatát, miszerint: Trump:” big fan of Hungary”.

Most minden nyugdíjas boldog.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását