2024. március 29. - Auguszta

Az idióta Trump katonákat nevez ki miniszternek?

David Petraeus tábornokkal, a külügyminiszteri poszt egyik várományosával egyeztetett hétfőn Donald Trump, az Egyesült Államok januárban hivatalba lépő megválasztott elnöke.
2016. november 29. kedd 10:06 - HírExtra
 

A négycsillagos tábornok a New York-i Trump-toronyból távozóban azt mondta: "Nagyon jó megbeszélés volt, majd meglátjuk, mire jutunk." Donald Trump (akiről itt beszélgettünk viccesebben) a maga részéről elégedett hangú bejegyzést tett fel Twitter-fiókjába. "Éppen most fejeztem be a találkozót Petraeus tábornokkal, nagyon nagy benyomást tett rám" - szögezte le a megválasztott republikánus elnök.

A 64 éves Petraeus 2010-2011-ben az Afganisztánban harcoló amerikai erők főparancsnoka volt, majd Barack Obama elnök a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójává nevezte ki őt. Ám 2012-ben lemondásra kényszerült, mert házasságon kívüli viszonya volt, s az a vád érte, hogy titkosított információkat osztott meg a barátnőjével. Egy múlt heti interjújában a tábornok már késznek mondta magát arra, hogy szerepet vállaljon a leendő Trump-kormányban.

Semmi sem biztos


Nem biztos azonban, hogy ő lesz a külügyi tárca irányítója. Donald Trump kedden ismét találkozik Mitt Romney volt massachusettsi kormányzóval, a republikánusok 2012-es elnökjelöltjével. Romney a választási kampányban ugyan többször is durván bírálta Trumpot, ám a megválasztott elnök neki is békejobbot nyújtott.



Romney esetleges külügyminiszteri megbízatása azonban jócskán megosztja Trump munkatársait, és szokatlanul nyílt vitákhoz vezetett. Kellyanne Conway, Trump korábbi kampánymenedzsere, aki most az egyik főtanácsadója lett, nyilvánosan is offenzívát indított Romney ellen. Vasárnap több televíziós interjút is adott, amelyben megkérdőjelezte a volt kormányzó alkalmasságát a posztra.

Az NBC televízió politikai vitaműsorában Conway "elképesztő és lélegzetelállító" fejleménynek nevezte, hogy Romney neve egyáltalán szóba kerülhet, s arra figyelmeztette a megválasztott elnököt, hogy Romney nem lesz hozzá lojális. A CNN hírtévében pedig azt fejtegette, hogy a volt kormányzó az elmúlt négy évben semmit sem tett az Egyesült Államokért. "Járt egyáltalán és közbelépett Szíriában, ahol tömeges humanitárius katasztrófa tanúi vagyunk?" - tette fel a kérdést Conway.

Katonák mindenhol

Trump táborában sok támogatója van Petraeusnak, de a megválasztott elnök egyelőre azért mérlegel hosszabban, mert - hírek szerint - nem tartja a legideálisabb megoldásnak, hogy mind a külügyminisztérium, mind a védelmi minisztérium élére volt tábornok kerüljön. A Pentagon élére ugyanis James Mattis személyében szintén tábornok kerülhet.



Donald Trump kedden nemcsak Mitt Romneyval, hanem Bob Corker Tennessee-i szenátorral, a szenátus külügyi bizottságának elnökével is egyeztet a külügyminiszteri posztról. Később pedig Corker Mike Pence megválasztott alelnökkel is találkozik.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását