2024. április 19. - Emma

A letelepedési kötvényt szeretnék megszüntetni

Az MSZP ismét benyújtja a letelepedési kötvény megszüntetését és az azt forgalmazó cégek elszámoltatását célzó törvényjavaslatát - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan elmondta, hogy nem támogatják az alaptörvény Jobbik által javasolt módosítását sem.
2016. november 14. hétfő 14:16 - HírExtra
  

A politikus elmondta, a letelepedési kötvénnyel kapcsolatban a megszüntetés mellett azt követelik, hogy az abból közel 100 milliárd forintot kereső cégek 70 százalékos különadót fizessenek.
Ez a pénz "a költségvetésben legyen, és ne a fideszes barátoknál, ügyvédi irodáknál, különböző kávézgató társaságoknál" - fogalmazott.

Az alaptörvény módosításával összefüggésben Tóth Bertalan közölte, az MSZP-nek van javaslata a magyar emberek biztonságának megóvása érdekében, a Felelősség és biztonság program tárgysorozatba vételéről kedden dönt az Országgyűlés honvédelmi bizottsága.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a programot ismertetve azt mondta, európai titkosszolgálatot kell létrehozni.

A Pharaon-ügy


Ennek időszerűségét a Pharaon-ügy is bizonyítja, mivel a schengeni vízum kiadásáról nincs kellő egyeztetés a tagállamok, illetve az Interpol és az FBI között - részletezte.

A csomag részeként beszélt arról, hogy szükség van egy önálló határőrizeti igazgatóság létrehozására, a határvédelemhez logisztikai központok felállítására, a menekültügyi ellátórendszer felkészítésére. Molnár Zsolt szerint önálló, nemzetállami megoldás sem a határvédelemben, sem a terrorizmus elleni küzdelemben nincs.

Az alaptörvény módosításának tervezett jobbikos benyújtásáról Tóth Bertalan kifejtette: ha a többség nemet mondott a Fidesz és Jobbik politikájára, akkor a szocialisták nem vehetnek részt abban.
Sem a népszavazás, sem az alaptörvény-módosítás nem jó válasz a menekültügy kezelésére - mondta.

Egy kérdésre Molnár Zsolt elmondta: a nemzetbiztonsági bizottságnak is lesz amiatt feladata, hogy a magyar külgazdaság területén milyen tevékenységet folytathattak magánszemélyek, tanácsadók, háttéremberek.

Az, hogy ez vizsgálat vagy tájékozódás lesz, attól függ, milyen napirendet fogadnak el a bizottság szerdai ülésén - jelezte.

Tóth Bertalan elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magyar miniszter nem vett részt az uniós külügy- és védelmi miniszterek vasárnap esti informális tanácskozásán, amelyen az amerikai elnökválasztás utáni biztonságpolitikai helyzetet vitatták meg.

Zavar a kormányban

Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. szerződést bontott Ghaith Pharaon olajmilliárdos cégével, a frakcióvezető közölte, az, hogy pont most bontják fel a szerződést, azt mutatja, a kormány zavarban van az ügy miatt. Hozzátette: vizsgálni lehetne, kikkel üzletelt a szaúdi férfi.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását