2024. március 29. - Auguszta

Trump győzelme ébresztő volt

Donald Trump győzelme ébresztő volt, azonban hasonló választási eredményre Ausztriának nincs szüksége - jelentette ki Christian Kern osztrák kancellár egy vasárnap megjelent lapinterjúban.
2016. november 13. vasárnap 14:26 - HírExtra


"Trump számos problémát helyesen nevezett meg, azonban rossz megoldási javaslatokat adott rájuk, ezért hiba lenne őt követni" - mondta a kancellár az Österreich című osztrák újságnak.

Kern szerint Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelme valójában leszámolás, hiszen a középosztály az elittel szembeni frusztrációit "adta ki". Példaként a munkahelyek megszűnését és a bérek csökkenését említette, ugyanakkor úgy vélte, hogy a közhangulatot a média "felerősítette".

"Trump megválasztásának messzemenő következményei lesznek, a biztonság- és a gazdaságpolitikában, valamint a környezetvédelemben várhatók jelentős változások" - jelentette ki.
A szociáldemokrata politikus arról is beszélt, hogy érthető uniós döntéshozatalra van szükség. "Az unió változatlan forma szerint politizál, azonban így az emberek bizalma elvész" - indokolta Christian Kern korábbi kijelentését, miszerint az Európai Uniónak meg kellene szakítania a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokat.

Kern szerint világos, az emberekért folytatott politizálásra van szükség. "Bűvésztrükkök helyett lépésről-lépésre kell haladni, a kihívás nem egyszerű, de megoldható, hiszen erős és lehetőségekkel teli ország vagyunk" - jelentette ki.

Az ausztriai államfőválasztás elhalasztott második fordulóját december 4-én tartják majd. A szavazók két jelöltre, a Zöldek által támogatott Van der Bellenre és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjére, Norbert Hoferre szavazhatnak.

A Gallup intézet által készített legutóbbi, november elején bemutatott felmérés szerint Hofert 51 százalék támogatja, míg Van der Bellenre a válaszadók 49 százaléka szavazna. Az FPÖ-t 35 százalék támogatja, míg a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó Osztrák Szociáldemokrata Pártra (SPÖ) 27, az Osztrák Néppártra (ÖVP) pedig 18 százalék szavazna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását