2024. március 29. - Auguszta

Megalakult a montenegrói pralament

Az ellenzéki pártok részvétele nélkül alakult meg hétfőn a montenegrói parlament Cetinjében.
2016. november 7. hétfő 18:32 - HírExtra
 

A Vijesti.me podgoricai hírportál beszámolója szerint a képviselők csak a mandátumukat hitelesítették hétfőn, nem választották meg sem a házelnököt, sem helyetteseit, noha ezek a feladatok is a napirenden szerepeltek.

Az ellenzék a montenegrói sajtó információi szerint azért nem vett részt az alakuló ülésen, mert úgy véli, hogy az október 16-i választás nem volt szabad, demokratikus és tisztességes. Az ellenzéki pártok korábban úgy nyilatkoztak, hogy a választás napján leleplezett puccskísérletet megrendezték, annak célja a választók megfélemlítése volt, valamint az, hogy mindenképpen az uniópárti politikai erőkre szavazzanak.

A legtöbb képviselője a Milo Djukanovic miniszterelnök vezette baloldali Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) van, a 81 tagú törvényhozásból 36-an tartoznak a párthoz. A tíz pártot tömörítő Demokratikus Front nevű koalíció 18 parlamenti mandátumot szerzett, míg a Kulcs nevű tömörülés 9 képviselői helyhez jutott. A szintén ellenzéki Demokratikus Montenegró 8 mandátumot szerzett, míg a Szociáldemokrata Párt (SDP) négyet, a Montenegrói Szociáldemokraták (SD) pedig kettőt. A bosnyák kisebbségnek kettő, a horvát és az albán kisebbségi pártnak pedig egy-egy képviselője van az új összetételű parlamentben.

A 650 ezres, Adria-parti országot 25 évig Milo Djukanovic irányította, aki nem kíván újra miniszterelnök lenni, kormányfőnek pártja alelnökét, Dusko Markovicot javasolta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását