2024. április 20. - Tivadar

Alibitevékenység a közbeszerzések többsége

Az LMP szerint újabb uniós pályázat felhasználása bizonyítja, hogy a közbeszerzések többsége olyan alibitevékenység, amelyben fideszes képviselők elosztogatják egymás között az uniós pénzeket.
2016. október 28. péntek 15:02 - HírExtra
 
    Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön, Budapesten folytatta korrupcióinfó című sajtótájékoztató-sorozatát, emlékeztetve arra, hogy az előző héten bemutatta, a "Kossuth téren egy Bermuda-háromszög alakult", három egymás mellett ülő fideszes képviselő ugyanis szinte biztosan egymással összebeszélve bonyolított le három közbeszerzést, ugyanazzal a három budapesti céggel, egymástól több száz kilométeres távolságban lévő településeken.

    Az ellenzéki politikus közölte, e három cég Sajóhídvégen részt vett egy pályázatban, amelyben 164 millió forintot költöttek 78 mélyszegénységben élő család helyzetének javítására, a projektről beszámoló közleményben ugyanakkor nem tudtak konkrét pozitív eredményeket felmutatni. Az LMP szerint ezen véletlen egybeesésnek gyakorlatilag nulla a valószínűsége, ami egyértelműen korrupcióra utal - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását