2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nem tágul gyorsulva

Mára tudományos közhelynek számít, hogy az univerzum nemcsak, hogy folyamatosan tágul, de ráadásul egyre gyorsuló tempóban. Egy új tanulmány szerint azonban ez utóbbit, vagyis a tágulás gyorsulását el is felejthetjük, mert nincs is rá semmilyen meggyőző bizonyíték, az erre vonatkozó elmélet még kevesebb adaton alapult.
2016. október 25. kedd 10:08 - HírExtra
 
Öt évvel ezelőtt három csillagásznak fizikai Nobel-díjat ért az a kilencvenes években tett felfedezés, hogy az világegyetem tágulása gyorsul. Ezt az Ia típusú szupernóvák elemzésére alapozták, amelyet a Hubble űrtávcső és földi teleszkópok adataira alapozták. Akkor arra jutottak, hogy ezért a gyorsulásért a megfigyelhető világegyetem tömegének körülbelül 68 százalék kitevő, titokzatos sötét energia felelős.

Most azonban az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja kétségbe vonta ezt az tézist – és ezzel egyúttal az egész standard kozmológiai modellt is.

Komoly adatokkal


A kutatók Subir Sarkar vezetésével sokkal nagyobb adatmennyiséggel dolgoztak, mint a kollégáik az elmélet felállításakor: 740 Ia típusú szupernóvát vizsgáltak, ami több mint az eredeti minta tízszerese. Arra jutottak, hogy a gyorsuló tágulásra utaló bizonyítékok sokkal soványabbak, mint korábban gondoltuk, és az adatok inkább konstans tempójú tágulásra utalnak.
Téves előfeltevések vezették a kozmológiát?



A gyorsuló tágulás elméletét látszik erősíteni többek között az ősrobbanás által hátrahagyott elektromágneses sugárzás, vagyis a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás is. Erről viszont Sarkar azt mondja, hogy a további bizonyítékok mind közvetettek, a háttérsugárzásra pedig a sötét energia nincs közvetlen hatással.

Túl egyszerű elmélet volt

Könnyen lehet, hogy félre lettünk vezetve, és a sötét energia látszólagos megnyilvánulása annak a következménye, hogy egy túlságosan leegyszerűsített elméleti modell szerint elemezték az adatokat – olyan modellben, amelyet valójában az 1930-as években hoztak létre, amikor még nem is állt rendelkezésre valódi adat – mondta Sarkar, aki szerint egy kifinomultabb modell anélkül is alkalmas lehet minden eddig megfigyelt jelenség magyarázatára, hogy ehhez egyáltalán szüksége lenne a sötét energiára.

Azt Sarkar is elismeri, hogy sok dolguk lesz még, ha minderről meg akarják győzni a tudományos közösséget, de szerinte az eredményeik rámutatnak arra, hogy a standard kozmológiai modell egyik alaposzlopa meglehetősen ingatag.

Az eredményeiket bemutató tanulmány a Scientific Reports szaklapban jelent meg.
Forrás: index.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását