A testület döntése meglepetést jelent, mert sokan úgy vélték, hogy a baloldali gerillákkal kötött békemegállapodás népszavazáson történt minapi elutasítása miatt a díjra korábban esélyesnek tartott latin-amerikai ország kikerült az esélyes jelöltek közül.

Kaci Kullmann Five, a bizottság elnöke az idei díjazott megnevezésekor azt is közölte, hogy a díj egyben tisztelgés a kolumbiai nép előtt, amely a nehézségek és megpróbáltatások dacára sem adta fel az igazságos békébe vetett reményt, illetve nem utolsó sorban tisztelgés a polgárháború megszámlálhatatlan áldozata előtt.

A testület elnöke felhívta figyelmet arra, hogy Santos kezdeményezte a megállapodással zárult béketárgyalásokat a kolumbiai kormány és Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillacsoport között, és állhatatosan küzdött a békefolyamat sikeréért. Tisztában volt azzal, hogy a megállapodás megítélése ellentmondásos, és tevékeny szerepet játszott abban, hogy a kolumbiai szavazók lehetőséget kaphassanak arra, hogy népszavazáson mondjanak véleményt róla.

Nem akartak békét

A Nobel-bizottság vezetője kitért arra is, hogy Santos szándékaival ellentétben a kolumbiaiak szűk többsége népszavazáson nemet mondott a békemegállapodásra, ami miatt nagyon bizonytalanná vált Kolumbia jövője, és ismét fennáll a valós a veszélye annak, hogy megreked a békefolyamat, és fellángol újra a fegyveres konfliktus.

"Ezért is minden korábbinál fontosabb, hogy a felek, Santos elnök és Rodrigo Londono, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők gerillavezérével az élen továbbra is tiszteletben tartsák a tűzszünetet" - húzta alá Kaci Kullmann Five. Hangsúlyozta: a nemek győzelme a népszavazáson nem jelenti azt, hogy a békefolyamat halott. A nemmel szavazók nem a béketörekvéseket, hanem kifejezetten magát a békemegállapodást utasították el.

A Norvég Nobel-bizottság hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Santos elnök a referendum után a békefolyamatot szolgáló széleskörű nemzeti párbeszédre szólított minden érintett felett, és még azok is üdvözölték a kezdeményezést, akik ellenzik a békemegálapodást. A testület reményét fejezte ki, hogy minden érintett felelősségteljesen és építő szellemben vesz majd részt a kezdődő tárgyaláson. A Nobel-békedíj odaítélésével Juan Manuel Santos államfőnek a Norvég Nobel-bizottság bátorítani akarja azokat, akik a békére, a megbékélésre és az igazságtételre törekszenek Kolumbiában.

260 ezer halott

Az 1964-ben, 52 évig tartó kolumbiai fegyveres konfliktusban legalább 260 ezren vesztették életüket, 45 ezren tűntek el és 6,8 millióan váltak földönfutóvá. Santos elnök és a Timochenkóként ismert Rodrigo Londono FARC-vezető szeptember 26-án írta alá a Norvégia és Kuba védnöksége alatt tető alá hozott békemegállapodást, amelyet nem kötelező érvényű népszavazásra bocsátottak azzal a céllal, hogy megerősítsék törvényességét. Nagy meglepetésre azonban a kolumbiaiak 50,21 százaléka elutasította a békemegállapodást a vasárnap rendezett népszavazáson.

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök volt az idei Nobel-békedíj egyik favoritja, de az elutasító népszavazás erősen kétségessé tette az államfő esélyeit. Az idei békedíjnak ráadásul rekordszámú, 376 jelöltje volt: 228 személyt és 148 szervezetet terjesztettek fel a rangos elismerésre. Santos győzelme ezért is meglepetésnek számít, bár a zsűritagok tavaly is meglepetést okoztak azzal, hogy a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartettre esett a választásuk, miközben sokan a nukleáris lefegyverzésért várták az elismerést az Iránnal kötött atomalku nyomán.

A Nobel-békedíj idei győztese, a hatvanöt éves Juan Manuel Santos 2010 óta Kolumbia államfője, előtte három éven át a védelmi tárcát vezette. Végzettségét tekintve közgazdász - a Kansasi Egyetemen szerezte diplomáját -, egy gazdag és befolyásos kolumbiai családból való, amely 2007-ig az El Tiempo lap többségi tulajdonosa volt. Santos 1991 óta foglalt el fontos kormányzati tisztségeket, vezette a külkereskedelmi és a pénzügyi tárcát is.

Miniszter lett

A neve igazán Álvaro Uribe elnöksége alatt vált ismertté. Santos 2005-ben társalapítója és vezetője volt az Uribét támogató liberális-konzervatív pártszövetségnek. Hozzásegítette Uribét az újraválasztáshoz, az ő elnöksége alatt lett védelmi miniszter. Santos állhatatosan támogatta az államfő politikáját, kemény és kérlelhetetlen álláspontot képviselt a FARC és más, Kolumbiában tevékenykedő lázadószervezetek felszámolására irányuló erőfeszítésekben.

A dél-kolumbiai hegyekben megbúvó FARC gerillák kezdettől fogva a helyi parasztok védelmezőiként léptek fel, a marxista-leninista ideológiát terjesztették, s főképp a szegények és gazdagok közötti egyenlőtlenségek megszüntetését tűzték zászlajukra. Az 1964-ben alakult mozgalom húsz év alatt jelentősen megerősödött, több mint tízezer tagot számlált, és végső célja a hatalom megdöntése lett.

Ezt a tervüket azonban Álvaro Uribe 2002-es hatalomra kerülése zúzta szét. Uribe az Egyesült Államok támogatásával sikeresen vette fel a harcot a gerillákkal: a dzsungelekre és az ország hegyvidéki részeire korlátozta felségterületüket.

A jelentősen meggyengült mozgalom 2012 végén Kubában tárgyalóasztalhoz ült Uribe utódjával, Juan Manuel Santossal, aki két évvel későbbi újraválasztása előtt azt ígérte a kolumbiai népnek, hogy megköti a régóta áhított békét a FARC fegyvereseivel. Célját hosszú hónapokig tartó, kínkeserves tárgyalások révén érte el, s ha a népszavazáson a polgárok szűk többsége meg is pecsételte a békemegállapodás sorsát, a Nobel-békebizottság elismerte erőfeszítéseit.