2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Megelőzhető lett volna a kölni erőszak

Körültekintő rendőri fellépéssel meg lehetett volna előzni a németországi Kölnben szilveszterkor nők ellen tömegesen elkövetett szexuális zaklatásokat és lopásokat - áll egy szerdán kiszivárgott jogpszichológiai szakvéleményben, amely az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi parlament (Landtag) vizsgálóbizottságának megrendelésére készült.
2016. október 6. csütörtök 07:05 - HírExtra
 

A Bild című lapban és a Rheinische Post című lapban ismertetett szakvélemény szerint a Kölnben a főpályaudvar és a dóm előtti területen szilveszterkor történtek a kriminológia egyik közismert elméletével, az úgynevezett törött ablak teóriával magyarázhatóak. Az elmélet egy olyan helyzetet, illetve környezetet ír le, amelyben valamilyen jogsértés - például egy kirakat betörése - révén az az érzet keletkezik, hogy következmény nélkül meg lehet szegni a társadalmi és jogi előírásokat, aminek hatására az anómia - szabályok, normák nélküli állapot - felé mutató, öngerjesztő folyamat indul el.

"Pontosan ez történt Kölnben szilveszter éjjel" - áll Rudolf Egg pszichológus, kriminológus szakvéleményében, amely szerint sokan spontán módon csatlakoztak a nőkkel erőszakoskodó bűnelkövetőkhöz, miután látták, hogy a jogsértésnek nincsen azonnali következménye, és a helyszínen összegyűlt - túlnyomórészt fiatal észak-afrikai - férfiak nagy száma azt az érzést keltette bennük, hogy egy névtelen tömeg részét alkotják, amelyre nem vonatkoznak a társadalmi együttélés szabályai.

Így "törvényen kívüli terület" jött létre, a helyszínen tartózkodók számára úgy tűnhetett, hogy bármit megtehetnek, és ennek hatására "egyre inkább feloldódtak a belső gátlások, amelyek számos (elkövető) férfiban valószínűleg nagyon is megvoltak" - emelte ki a szakértő, a többi között hozzátéve, hogy az éjszakai sötétség is hozzájárulhatott a törvényen kívüliség érzetének kialakulásához.

A rendőrségnek ezzel a "szívó hatással" szemben határozottan, és főleg időben fel kellett volna lépnie, de ez elmaradt. A terület kiürítéséhez nagyon későn, csak röviddel éjfél előtt kezdtek hozzá - emelte ki Rudolf Egg, rámutatva, hogy a szexuális bűncselekmények legnagyobb része 20.30 és 23.35 között történt.

Az 1022 - több mint 1200 bűncselekményre vonatkozó - feljelentés elemzésén alapuló szakvélemény szerint a bűncselekményeket jellemzően nem szervezetten követték el. Az ugyan kézenfekvő, hogy az elkövetők közül sokan nem véletlenül keveredtek a főpályaudvar és a dóm előtti térre, és voltak köztük olyanok is, akik bűncselekmény elkövetésének szándékával jelentek meg. Azonban a többség valószínűleg úgy került oda, hogy menekültszállásokon vagy egyéb szállásokon hallotta, vagy közösségi portálokon olvasta, hogy aznap este mások is ott lesznek, és ez a szerveződés csupán a szilveszter közös eltöltésére, nem pedig bűncselekmények elkövetésére irányult.

Szilveszter éjjel Kölnben, Hamburgban és több más német nagyvárosban tömegesen követtek el nők sérelmére szexuális zaklatást és lopást. Az elkövetők csoportosan körbevették, molesztálták és meglopták az áldozatokat. A 16 német tartomány közül 12-ben történtek ilyen bűncselekmények.

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) kimutatása alapján több mint 1200 nő ellen követtek el szexuális bűncselekményt szilveszter éjjel nagyvárosok közterein, az elkövetők száma pedig meghaladhatja a kétezret. A BKA elnöke, Holger Münch egy júliusi nyilatkozata alapján mindössze 120 feltételezett elkövetőt sikerült azonosítani és eljárás alá vonni, és azzal kell számolni, hogy számos esetet már nem lehet feltárni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását