2024. április 18. - Andrea, Ilma

Az angolok azt akarják a töröknek, amit maguknak nem

London továbbra is támogatja Törökország európai uniós csatlakozását, annak ellenére, hogy maga az Egyesült Királyság kilép a közösségből - mondta Boris Johnson brit külügyminiszter törökországi látogatása során hétfőn Ankarában, az Ömer Celik török EU-ügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
2016. szeptember 27. kedd 11:16 - HírExtra

 

    Johnson, aki London előző polgármestereként a Brexit-kampány egyik vezető alakja volt, először tett hivatalos látogatást Törökországban a brit külügyi tárca vezetőjeként. Törökországgal kapcsolatban legutóbb akkor került rivaldafénybe, amikor májusban megnyerte egy brit magazin pályázatát egy versikével, amelyben Recep Tayyip Erdogan török elnököt gúnyolta. Ankara akkor arra figyelmeztette Londont: ha a sértés megismétlődik, annak a kétoldalú kapcsolatok látják kárát.
    Johnson várhatóan kedden találkozik a török államfővel.

    A brit külügyminiszter felszólalásában kifejtette: Törökország politika, gazdasági és uniós szempontból is előre halad. Hangsúlyozta: alaptalan azt állítani, hogy az országban újabb puccskísérlet lehetséges. Emlékeztetett, hogy az Egyesült Királyság örül, hogy a török termékek egyik legnagyobb haszonélvezője. "Részemről egy jól működő mosógép büszke tulajdonosa vagyok" - tette hozzá.

    A Brexitre kitérve úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióból, nem Európából lép ki.

    Ömer Celik beszédében kiemelte: Törökország tiszteletben tartja a britek döntését, de nehezményezi a Brexit-kampányban megjelent törökellenes retorikát. Hangsúlyozta: az Európában terjedő rasszizmussal szemben sok a teendő. A török politikus üdvözölte ugyanakkor Londonnak a július 15-i katonai puccskísérletet követően mutatott támogatását.

    Korábban napközben Johnson ellátogatott a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány egyik menekülttáborába, ahol bejárt egy óvodát, egy iskolát és szíriai családokkal beszélgetett. Ottléte idején szemügyre vett egy menekültcsoportot is, amely egy közeli mezőn mutatta be, miként derít fel és ártalmatlanít rögtönzött robbanószerkezeteket.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását