2024. április 19. - Emma

Kevesebb születés, kevesebb halál

Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg 2016 első hét hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, mérséklődött a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2016. szeptember 22. csütörtök 13:00 - HírExtra

 

    Azt írták, hogy januártól júliusig 51 882 gyermek született, ami 1,4 százalékos visszaesést jelent. A halálozások száma ugyanakkor 9,7 százalékkal csökkent, 72 477 volt.

    A természetes fogyás idén 20 595 volt, 7001-gyel kisebb az egy évvel korábbinál - emelték ki.
    Februárban és márciusban többen, a másik öt hónapban kevesebben születtek, mint tavaly. Április-májusban jelentősen, átlagosan 5,7 százalékkal, míg júliusban alig csökkent a születések száma 2015-höz képest.

    Ami a halálozásokat illeti, a májusi és júniusi elenyésző emelkedést leszámítva a többi hónapban számottevően kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb mérséklődés január-márciusban következett be, ekkor az elhunytak száma átlagosan 15 százalékkal csökkent. Hasonlóan jelentős volt a júliusi 14 százalékos visszaesés - tették hozzá.

    Mivel a születések számának visszaesése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, a természetes fogyás mérséklődött: 25 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest - hangsúlyozták.

    Úgy fogalmaztak: az év során folytatódott a házasságkötések számának "hosszabb időszak óta tartó, figyelemre méltó emelkedése". Az idén januártól júliusig anyakönyvezett frigyek száma (28 714) 17 százalékkal meghaladta a tavalyit. Különösen a "szezonon kívül eső" február-áprilisi növekedés volt jelentős - fűzték hozzá.

    Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 12,7 halálozás jutott 2016-ban. Előbbi 0,1, utóbbi 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 1,2 ezrelékponttal 3,6 ezrelékre csökkent.

    Ezer élveszületésre 4,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos mérséklődés a tavaly január-júliusihoz képest - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását