2024. április 16. - Csongor

Kemény címmeccsek

Különleges, exkluzív helyszínen, a várpalotai Thury-vár udvarán rendezi meg a Felix Promotion szombaton a Magyar Ring profi ökölvívó gálát, amelyen Szellő Imre interkontinentális, Baranyi Richárd pedig Európa-bajnoki címért lép kötelek közé.
2016. szeptember 16. péntek 10:08 - HírExtra

 

    Rácz Félix, a Felix Promotion vezetője az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a helyszín kiválasztásánál egy korábbi személyes élménye inspirálta.

    "Egyszer jártam a várban, s akkor rögtön azt éreztem, hogy ide kell hozni egy gálát. Szerencsére nem volt nehéz dolgom, mert Talabér Márta polgármester asszony nagyon nyitott és készséges volt" - mondta a menedzser, aki szerint a helyszínnek köszönhetően némileg más összetételű lesz majd a közönség, mint más gálákon.

    A jegyeladások jól haladnak, a VIP-belépők már elfogytak, már csak szimpla jegyeket lehet vásárolni - mondta.

    Az esemény ugyanakkor nem csupán a helyszín miatt lesz különleges, hiszen két nemzetközi címmeccset rendeznek, s a cirkálósúlyú magyar bajnoki címért is rendeznek mérkőzést, utóbbit Darmos József és Tóth Tamás között.

    Rácz Félix úgy véli, a Boksz Világszervezet (WBO) cirkálósúlyú interkontinentális övéért harcba szálló Szellő Imrének (13 győzelem, 0 vereség), illetve a WBO félnehézsúlyú Európa-bajnoki övéért megküzdő Baranyi Richárdnak (16 győzelem, 1 vereség) is nehéz dolga lesz szombaton. Előbbi a brazil Hamilton Venturával (15 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség), utóbbi pedig a grúz Giorgi Berosvilivel (27 győzelem, 2 döntetlen, 11 vereség) mérkőzik.

    "Imre ellenfeléről nem árt tudni, hogy három vereségéből egyet az orosz olimpiai bajnok Rahim Csakijevtől, egyet pedig a kubai veretlen klasszistól, Yunier Dorticostól szenvedett el" - hangsúlyozta a menedzser, aki azt is elárulta, hogy Szellő címmérkőzéséhez a WBO-nál kellett pályázni, s az ellenfélre is ő tett - több névből álló - ajánlatot a szervezetnek, amelynek választása Venturára esett. "A WBO egy nagy szervezet, amelynél csak komoly versenyzők küzdhetnek címekért. Különböző kritériumoknak kell megfelelnie egy-egy öklözőnek. Venturának pedig meg van a respektje, komoly csatákon van túl" - mondta.

    Baranyi esetében szinte az utolsó pillanatban, ezen a héten változott az ellenfél, ám a menedzser hangsúlyozta, a német színekben versenyző Yusuf Kanguel helyére beugró grúz öklözőt nem az utcáról rángatták be.

    "Egy ilyen címmeccs szervezésénél tanácsos tartalékra gondolni, aki a mostanihoz hasonló esetben beugrik. Természetesen ez a versenyző sem lehet akárki, ráadásul jelen esetben elmondhatjuk, hogy erősebb az új rivális, mint az eddigi. A grúz jóval előrébb van a ranglistán" - mondta Rácz Félix. Közölte, eredetileg a grúz lett volna Baranyi ellenfele, ám az anyagiakban nem sikerült vele akkor megállapodni, viszont tartalékként ő lett jelölve.

    A tartalék minden esetben ugyanúgy készül mint a meccsre jelöltek, s pénzt kap ezért - mondta el Rácz Félix.

    A nehéz riválisok ellenére a Felix Promotion első embere bízik benne, hogy a magyar bokszolók győznek.

    "Optimista vagyok, bízom abban, hogy ha nehezen is, de sikerül nyerniük" - jegyezte meg Rácz Félix.

    A szombati gálát az M4 Sport 22.30-tól élőben közvetíti.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását