2024. április 19. - Emma

Schneider Zoltáné a Kaszás Attila-díj

Schneider Zoltán kapta idén a Kaszás Attila-díjat. A Radnóti Miklós Színház művésze az elismerést a kecskeméti Katona József Színházban tartott országos színházi évadnyitó vehette át.
2016. augusztus 27. szombat 12:14 - HírExtra
 

A 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapított díjat olyan színészek kapják, akik nemcsak kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkeznek és színvonalas művészi munkát végeznek, hanem a társulatukat közösségépítő magatartással is támogatják.

Schneider Zoltán 1990 és 1994 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, ebben az időben a Katona József Színházban játszott. 1994 és 2001 között az Új Színház, most a Radnóti Színház társulatának a tagja.

Az elismerésre a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták, idén harmincnégy társulat választotta ki legjobbnak tartott kollégáját, majd a jelöltek önmaguk közül választották ki a továbbjutó három színészt: Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház tagját, Schneider Zoltánt és Csankó Zoltánt, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagját. Közülük a közönség választotta ki az idei díjazottat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását