2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Emelik-e a kamatot az amerikaiak?

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed júliusi kamatdöntő ülésének szerdán publikált jegyzőkönyve szerint nem zárható ki a kamatemelés a következő, szeptemberi ülésen, bár a testület tagjai meglehetősen megosztottak a kérdésben.
2016. augusztus 18. csütörtök 11:26 - HírExtra


A Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) július 26-27-i ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul a 0,25-0,50 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot.

Az akkor kiadott rövid indoklásból kitűnt, hogy a Fed illetékesei már kevésbé tartják aggasztónak az amerikai gazdaság kilátásait, mint az előző, júniusi ülésen. Eltűntek ugyanis az amerikai gazdaságra leselkedő rövid távú kockázatok, és lendületet vett a foglalkoztatás is, de továbbra sem lehet figyelmen kívül hagyni a növekedést fenyegető globális gazdasági kockázatokat.

A most közzétett jegyzőkönyv tanúsága szerint a testület tagjai egyetértettek abban, hogy több makrogazdasági adatra lenne még szükség ahhoz, hogy teljes biztonsággal meg lehessen győződni egy újabb kamatemelés indokoltságáról.

Többen meg voltak győződve arról, hogy egy kamatemelés "hamarosan" időszerűvé válhat. Az "elhamarkodott" lépéstől ódzkodó tagok szerint azonban ehhez jóval "bizalomkeltőbb" inflációs adatokra lenne szükség, mivel az infláció egyelőre "meglehetősen bizonytalan" módon alakul.
A testület viszont néhány kivétellel azon a véleményen volt, hogy az Egyesült Államok gazdasága már elérte, illetve megközelítette a teljes foglalkoztatást. Ennek egyik legmeggyőzőbb bizonyítékaként az emelkedő béreket hozták fel.

A tanácskozáson a monetáris döntéshozók foglalkoztak egy hosszú távú monetáris politikai keretrendszer kidolgozásának lehetőségével is, megegyeztek azonban abban, ez egyelőre nem sürgető szükségszerűség.

A külpiaci kockázati tényezőket taglalva a testület az európai pénzügyi rendszer problémáit emelte ki, különös tekintettel a nehéz helyzetbe jutott olasz bankokra. Hangsúlyozták viszont meggyőződésüket, hogy az amerikai pénzügyi rendszer stabilan képes ellenállni a Brexit bármilyen esetleges következményének.

A jegyzőkönyv alapján tehát nem zárható ki egy szeptemberi kamatemelés a Fed részéről. A piac azonban a jegyzőkönyv tartalmának ismeretében valamelyest enyhítette a monetáris szigorító lépés esélyét. A CME FedWatch kimutatása szerint a piac a közzététel előtt 58 százalék, a publikálás után 47 százalék esélyt adott a szeptemberi kamatemelésnek.

A tőzsdei árfolyamok is ennek megfelelően alakultak szerdán. Veszteséges kezdés és a negatív tartományban töltött nap után a publikálást követően a főbb árfolyamindexek visszanyerték napi veszteségüket, és az előző záráshoz közeli értékeket vettek fel. A zárás előtt másfél órával a DJIA-30 0,02 százalék nyereséget, az S&P-500 0,03 százalék nyereséget, a Nasdaq Composite 0,07 százalék veszteséget mutatott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását