2024. április 18. - Andrea, Ilma

Áfacsökkentést akar a Jobbik

A Jobbik újra benyújtja a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának csökkentését célzó javaslatát az Országgyűlésnek, amivel a családok terheinek könnyítését kívánja elérni az iskolakezdés idején is - közölte Dúró Dóra, a párt frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján.
2016. augusztus 17. szerda 08:37 - HírExtra
Az ellenzéki politikus két felmérésre hivatkozva arról beszélt, hogy ősszel egy átlagos család 84 ezer forintot költ az iskolával kapcsolatos kötelező kiadásokra, ami meghaladja például egy szociális dolgozó egyhavi fizetését.

Miközben az emberek egyre többet kénytelenek költeni az iskolakezdésre, a kormány egyre kevesebbet költ az oktatásra - tette szóvá.

Kifejtette, hogy a családok átlagosan 12 ezer forinttal többet költenek tanszerekre, sportszerekre, mint 2014-ben, és öt hónapig spórolnak a zökkenőmentes tanévkezdésre.

Dúró Dóra bírálta, hogy a kormány 2003-ben még 5,7 százalékot, 2013-ban 3,9 százalékot, 2014-ben pedig 4,3 százalékot költött GDP-arányosan az oktatásra, ami elmarad a kelet-európai szinttől.
Egyúttal átgondoltabb és tervezhetőbb oktatáspolitikát sürgetett, mert mint mondta, a kerettanterveket és óramenetet meghatározó szakképzési rendeletmódosítás véleményezésére mindössze két napot hagyott a kormány.

A Jobbik korábban többször javasolta a parlamentnek, hogy a gyermekneveléshez szükséges cikkek az 5 százalékos áfakörbe kerüljenek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását