2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fidesz, Mengyi Roland és a kenőpénzek

Az MSZP arra vár választ Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy kitől és mikor szerzett tudomást Mengyi Rolad "üzelmeiről" és milyen minisztériumi vizsgálatot indított az ügyben.
2016. augusztus 8. hétfő 13:42 - HírExtra
Varga László, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn a minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján felidézte a 168 óra múlt héti cikkét, amelyen azt írták, hogy Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő 2015-ben kenőpénzért cserébe biztosított előnyt szociális szövetkezeteknek egy uniós pályázatnál.

Az ellenzéki képviselő Balog Zoltánnak tett fel kérdéseket a cikk állításaival kapcsolatban, így például arra kért választ, hogy milyen kapcsolatban áll a minisztérium az ügyben érintett Public Sector Consulting Kft.-vel, felülvizsgáltatta-e már a tárcavezető a több milliárdos TÁMOP uniós forráselosztást, illetve igaz-e, hogy az "alkotmányos költség" a minisztériumhoz köthető emberek kenőpénze volt. Varga László szerint Balog Zoltánnak arra is válaszolnia kellene, hogy Köpeczi-Bócz Tamás államtitkárt részben emiatt az ügy miatt mentette-e fel.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy vélte: az egész ország és a közélet érdeke, hogy kiderüljön, kik szövetkeztek a legrászorulóbbaknak szánt források "elrablására". Jelezte: a kérdéseket a parlament őszi ülésszakán is felteszik majd a miniszternek, illetve kérdéseket intéznek a legfőbb ügyészhez is.
Egyértelmű, hogy a Fidesz "az intézményesített korrupció rendszerét" valósítja meg Magyarországon - mondta Varga László.

Mengyi Roland múlt heti közleményében úgy reagált, az ügyben semmilyen módon nem vett részt, a gyanúsítottként vallomást tevők visszaéltek a nevével és a pozíciójával. Úgy fogalmazott, a lelkiismerete tiszta, készséggel áll minden vizsgálat elé. Hozzátette, ha "a nyomozás érdeke úgy kívánja, és az ügyészség ezt kezdeményezi", kéri mentelmi joga felfüggesztését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását